A klímakatasztrófa megérkezett

2021. július 30. 11:35

A józan észre még várni kell a német politikai elit részéről.

2021. július 30. 11:35
Mikus Áron
Mérce

„Az elmúlt évtizedekben egyre nyilvánvalóbbá és – elsősorban a globális délen – érezhetővé váló klímaváltozás kapcsán az északi centrumországok eddig elsősorban felelősként jelentek meg, akik vonakodnak feladni a saját gazdasági előnyeiket, polgáraik pedig az életmódjukat a klímakatasztrófa megelőzéséhez szükséges intézkedések érdekében. Az elmúlt hetek rajnai és dunai árvizei és az áldozatok százai megmutatták, Németország a klímaváltozásnak már nem csak felelőse, hanem egyre inkább elszenvedője is. Lecsapódhat-e ez az őszi szövetségi választásokon, és hogyan?

A felelősség kérdésével foglalkozik a német közszolgálati média produkciójában készült játékfilm, az Ökocid is, amely egy 2034-ben, a hágai Nemzetközi Bíróság előtt zajló fiktív tárgyalást mutat be. A vádlottak padján Németország ül, amit 31, a globális délhez tartozó állam évi 60 milliárd eurós kártérítésért perel, mivel nem tett eleget a CO2 kibocsátás, és általában a klímaváltozás megfékezésének érdekében.

A történet nem teljesen légből kapott. Tavaly szeptemberben hat portugál fiatal keresetet adott be az EU 27 tagállamával, valamint Norvégiával, Svájccal, Nagy-Britanniával, Ukrajnával, Oroszországgal és Törökországgal szemben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán. A panasz szerint a fenti országok azáltal, hogy nem tesznek eleget a klímaváltozással szemben, megsértik a fiatalok emberi jogait.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2021. július 30. 18:21
Egy tömör összefoglaló a globális problémákról, a felmelegedésről: https://egyvilag.hu/temakep/078.shtml
Box Hill
2021. július 30. 15:59
Már 2015-ben legkésőbb. Egy, mondjuk Afgán menekült környezetterhelési lábnyoma mindjárt a háromszorosára nő, ha Európába megérkezik.
lvjtn
2021. július 30. 15:06
halkan kérdezem, mert a logika sosem volt egy balos erősség, ha a környezetszennyezés az eljövő generációk elleni vétek, az államok eladósítása akkor mi a lózerszám? az állítólag zöld karigeri, amikor követeli a milliárdos hitelek fölvételét, akkor szembemegy az elvátrsaivak, vagy csak a szokásos internáci agynélküli böfögésről van szó
123321
2021. július 30. 14:36
ez is megfejtette a világot a körúton belülről..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!