Jönnek a majmok

2021. március 27. 07:42

Az operatív törzs unalmas képződmény, amit a páviáncsordáról a legkevésbé se lehet elmondani.

2021. március 27. 07:42
Váncsa István
Élet és Irodalom

„Szabó Tímea azt kérdezte, mért kell a háziorvosnak olykor előbb oltania makkegészséges, negyven alatti páciensét, mint a fél tucatnyi krónikus betegséggel küzdő, hetven fölötti aggokat, Rétvári pedig erre felelte azt, hogy azért, mert e tárgyban a Vakcina Bizottság hivatott dönteni. Szó se róla, tiszta beszéd, viszont érdemi választ nem ad, másfelől pedig újabb ismeretlent hoz a képletbe, amely ettől nem áttekinthetőbb lesz, hanem obskúrusabb. Noha eredendően elég szimpla volna, ha nem bonyolítanák. Van egy adatbázis, a beoltandó személy pedig ennek az adatállománynak valamely rekordja. Legfontosabb mezői a taj-szám, a születési év és a kórelőzmények.

Ha tehát az adatbázis jól van megtervezve, akkor elvben egy szimpla lekérdezéssel kinyerhető belőle az az oltási sorrend, amely a szakértők által relevánsnak tartott szempontoknak a lehetőségek határain belül maximálisan megfelel. Nem kell hozzá a háziorvos, de ugyanígy nem kell a Vakcina Bizottság izzó honszeretete és nemzetkarakterológiai alapokon nyugvó rendíthetetlen bölcsessége sem. Egy olyan alkalmazott kell csupán, aki a billentyűket a megfelelő sorrendben képes nyomkodni.

Ilyen alkalmazott mostanáig nyilván nem találtatott, lényegbe vágó politikusi instrukciókban viszont érezhetően nincs hiány. Talán ennek tudható be, hogy az oltási folyamatról szóló beszámolókat olvasva mindig ugyanaz az esemény jut az eszünkbe. Bő fél évtizeddel ezelőtt páviáncsorda özönlötte el a zimbabwei Elephant Hills golfpályát, a majmok golfjátékkal nem próbálkoztak ugyan, viszont nekiálltak, hogy a létesítményt a saját gusztusuknak megfelelően átalakítsák, fontoskodva tettek-vettek, mígnem aztán előkerült a gondnok, és mindenkit hazazavart.

Mélyebb értelmet ennek a közjátéknak mindeddig nem tulajdonítottunk, most viszont a Rétvári által közölt információk alapján csöppet se látjuk kizártnak, hogy a Vakcina Bizottság, amely nyilvánvalóan az államférfiúi bölcsesség transzcendens szempontjainak képviseletére hivatott, voltaképp a zimbabwei páviánok szerepét kapta meg. Az operatív törzsről eddig azért nem jutott eszünkbe ilyesmi, mert annak a fölösleges volta első pillantásra nyilvánvaló, másfelől pedig unalmas képződmény, amit a páviáncsordáról a legkevésbé se lehet elmondani.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
stevebacsi
2021. március 28. 16:01
Egyszer találkoztam vele a Síp utca sarkán, bátor léptekkel taposott a kutyaszarba, abban a szutykos kabátjában amiben a tv-ben láttam tizen éve... +még büdös is volt... mi jöhet ki a szályán ilyen féregnek a trágyalén kívül..?
confitür
2021. március 28. 15:15
Az Élet és Irodalom,pedig egy itt felejtett kommunista propaganda termék.
tóth mária
2021. március 28. 15:07
Hááát, ezzel a fizimiskával majmokról írni nagy merészsége volt!
zubrovka
2021. március 28. 10:20
72 éves vagyok, feleségem 65. December 3-ikán regisztráltunk. Mindketten 30-ikán kapjuk a második oltásunkat. Az oltás felvételekor, szemben a másutt olvashatókkal, rend, szervezettség és normális hangulat volt érzékelhető. Az oltáshoz az előzetes értesítés időben, rendben megtörtént. Már birtokunkban van a védettséget igazoló okmány is. Biztosan vannak kritikára alapot adó helyek és helyzetek, de nem hiszem, hogy a ribillió lenne a jellemző. Ennek a rendezett helységnek a neve, a Szegedhez közeli Sándorfalva. Jók az orvosok, becsülendő a polgármester, aki egy talpraesett asszony. Váncsa Uram! Díjazom ironikus, fanyar stílusát, de csak ott, ahol a mögöttes történések stabilak és a szereplők elismertek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!