Tisztességtelen előny – Tényleg veszélyben van a női sport?

2021. február 10. 18:20

A transz jogok már a női jogoknál is feljebb vannak a progresszív jogok piramisán.

2021. február 10. 18:20
Hajdú Tímea
Neokohn

„A tokiói olimpián már három transznemű nő részvételét engedélyezte az Olimpiai Bizottság. Köztük lesz Tifanny Abreau brazil röplabdajátékos, aki Rodrigo Pereira de Abreau néven korábban több európai ország férfi röplabda csapatában is játszott. Abreau korábban azt nyilatkozta, hogy nem érdeklik a kritikák, »neki is joga van a boldogsághoz.« Edzője elismerte, hogy Abreau erősebb a többi játékosnál, de szerinte ez nem jelent előnyt, mivel kevésbé mozgékony.

Az Olimpiai Bizottság 2016-ban a progresszió jegyében engedélyezte a transznemű sportolók részvételét a játékokon, még azt sem kérték, hogy operálják át magukat, kizárólag a tesztoszteron szintjüket kellett levinniük egy adott szint alá. A szervezet azt ígérte, hogy Tokiót követően fontolóra veszik a szabályok esetleges módosítását.

Több híres női sportoló, köztük Martina Navratilova is felszólalt az ellen, hogy biológiai férfiak induljanak a női sportban. A megjegyzései hatására több melegjogi szervezet kihátrált a teniszező mögül és transzfóbnak nyilvánították. Idén Navratilova több sportolóval közösen kampányt indított Biden rendeletének módosítására. Néhányan felvetették, hogy megoldás lehetne, ha külön bajnokságot hoznának létre a transznemű sportolóknak, azonban ezt az őket támogató szervezetek többsége ellenzi (lásd ACLU).

Félő, hogy a szabályok fellazításával több ország, és sportoló vissza fog élni a »toleráns« törvényekkel. Elég csak felidézni a kelet-német dopping botrányt, ami már egyszer bizonyította, hogy egyes hatalmak politikai megfontolásokból akár a sportolóik megnyomorítására is képesek, ha a győzelem a legfontosabb. Ha pedig a sportszövetségek a transz jogokra hivatkozva figyelmen kívül hagyják a nők jogait, akkor a sportból végleg eltűnik a fair play ideája.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. február 10. 23:25
"Edzője elismerte, hogy Abreau erősebb a többi játékosnál, de szerinte ez nem jelent előnyt, mivel kevésbé mozgékony" Agyon tudlak baszni egy ütésből, te meg 500ból sem, de ez nem jelent előnyt, mert nem vagyok olyan mozgékony mint te. Vajon lesz egy nap, mikor ezek az aberráltak siratják a lemetélt pöcsüket, meg az érvénytelenített baszakodásaik által elért "eredményeiket" ? Férfiak furakodtak nők közé, ahol a közepes teljesítményükkel próbálnak óberkodni. Ez mi?
annamanna
2021. február 10. 22:01
"Földi László: Tudatos támadás folyik a normalitás ellen, le kell kapcsolni az internetet "Van egy tudatos magatartás, hogy megbontani a társadalom alapérték-rendszerét. Ezt jól látjuk a családok támadásánál, a nemekkel szembeni zavarkeltéssel, egyáltalán az identitások megbontásával. Van egy ilyen stratégiai elképzelés arra, hogy a meglévő normalitásokat minél gyorsabban fel lehessen számolni," mondta a Kossuth rádió Vasárnapi újság műsorában Földi László. Az egykori kommunista hírszerző, a NER-média kedvelt "biztonságpolitikai szakértője" határozattan állította, hogy "azt gondolom, igen, egy nagyon tudatos támadás folyik." Földi szerint igaz, hogy "a radikális baloldal szemében ellenséggé válhat az állam," ami számos veszéllyel járhat. Hogy ezt érzékeltesse "egy bizalmas tanulmányra" hivatkozik, amiben az áll, hogy a magyar nemzet ezer éves történetének a lényege, és fennmaradásának kulcsa, a paraszt család volt. A generációk tudatos tudatos szembeállításával mit lehetne kezdeni kérdezte zárásként a Kossuth rádió riportere, "az idősebb generáció is kezdjen brillírozni az internet világában?" "Le kell kapcsolni az internetet. Igen," válaszolta Földi. A "szakértő" szerint nem a tömegek, hanem egy szűk csoport irányítja a gépeket, és belép a mesterséges intelligencia, az a történelemben soha nem látott módon fogja erodálni a világot. "Ilyen nem volt, hogy a gép tud irányítani és befolyásolni. (..) Nem is lehet megjósolni és modellezni, ezért mondom, hogy le kell kapcsolni."" https://444.hu/2021/02/07/foldi-laszlo-tudatos-tamadas-folyik-a-normalitas-ellen-le-kell-kapcsolni-az-internetet
Csomorkany
2021. február 10. 21:39
Mondjuk ez a befejező félmondat kicsit viccesre sikerült: "...a sportból végleg eltűnik a fair play ideája." 2021-ben ezen aggódni? A dinoszauruszok kihalásától nem fél a hölgy?
hegyivadász
2021. február 10. 21:06
Ezt a problémát csak úgy lehet megoldani, ha a sportban is megszüntetik a nemi diszkriminációt és nem lesz külön női és külön férfi verseny. Ez várhatóan sajnos újabb diszkriminációhoz fog vezetni, mert kizárólag férfiak fognak nyerni, sőt nagy valószínűséggel számtalan sportágban már kvalifikálni is csak férfiaknak fog sikerülni. Ezt a problémát meg lehet majd oldani a női kvótával, azaz minden sportágban legalább 50% nőnek kell indulnia a versenyeken. Sajnos ez még mindig problémás lesz várhatóan, mert a versenyeket így is a férfi indulók fogják nyerni. Erre az a megoldás, hogy női kvótát kell bevezetni és elő kell írni, hogy az egyes versenyszámok 50%-át nőknek kell megnyernie, függetlenül a pályán elért eredménytől.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!