Példakövetőből mintaadó

2020. szeptember 07. 10:23

A Momentum még az SZDSZ-nél is jóval nemzetellenesebb és gátlástalanabb politikai formáció.

2020. szeptember 07. 10:23
Deák Dániel
Deák Dániel
Látószög blog

„Magyarország és Közép-Európa erősödésében nemcsak a nyugati nagyhatalmak nem érdekeltek, hanem az itteni baloldal sem, amely lényegében Brüsszel hazai helytartójaként viselkedik. Ezért is különösen veszélyes, hogy Magyarországon a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció és a Momentum lettek az ellenzék vezető pártjai, hiszen kormányra kerülve mindkét párt kritika nélkül teljesítené a brüsszeli követeléseket.

Gyurcsány Ferencet már régóta ismerjük, de a Momentum új szereplő. Amikor 2017 márciusában berobbant a politikai életbe, akkor sokan azt mondták, létrejött az egykori SZDSZ fiatalított verziója. Az elmúlt évek eseményei láttán nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Momentum még az SZDSZ-nél is jóval nemzetellenesebb és gátlástalanabb politikai formáció, politikusai olyasmiket is megengednek maguknak, amire még az egykori szabaddemokraták sem voltak hajlandóak. Már a párt indulása is egy nemzeti érdekekkel ellentétes akcióval történt: a francia elnök, Emmanuel Macron liberális pártjával kifejezetten jó kapcsolatot ápoló momentumosok összességében elérték azt, hogy ne Budapest, hanem Párizs rendezhesse a 2024-es olimpiát. Fekete-Győr András a román elnökválasztás kampányában a magyar jelölt helyett egy román kandidálót támogatott, Donáth Anna pedig a Progresszív Szlovákia nevű párt rendezvényén a magyar listával szemben a szlovák párt támogatására szólított fel.

Nem is titkolják tehát a nemzeti érdekekkel szembeni érdektelenségüket, Fekete-Győr András februári évértékelő beszédében például azt hangsúlyozta, hogy szerinte a nemzetállamban rögzített értékeknek és elképzeléseknek nincs jövőjük, csak és kizárólag a brüsszeli érdekekkel együttműködve lehet jól kormányozni Európában. Mindezek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy miközben a magyar miniszterelnök a hazánk számára legelőnyösebb alkuért harcolt az uniós csúcson Brüsszelben, ők az ezt megakadályozni igyekvő liberális holland miniszterelnököt méltatták. A nemzeti oldalnak tehát nemcsak a nyugati liberális körökkel kell megküzdenie, hanem belföldi helytartóikkal is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matyi lúdas
2020. szeptember 08. 00:57
https://i.imgur.com/tjQwkCx.jpg
peter x
2020. szeptember 07. 17:18
A nemzeti oldalon nincs helyük a lmbtqs buzirnyákoknak kedves Deak Dániel. Bár a kedvest talán nem kellett volna mondanom, mert még engem is meg akarna farkalni. Egyedül a Miniszterelnök Úr tudja megmondani, hogy ki a nemzetellenes, az ilyen senkik meg lapítsanak!
Da Vinci
2020. szeptember 07. 15:37
Azért a nyomentumos vallomás PRICELESS: ,, ... beleszülettünk a szabadságba, de nem ez vált életünk meghatározó élményévé, hanem inkább ennek a szisztematikus lebontása...,, https://youtu.be/mnYDcDAwkZI 4:50-nél !!
Magyarok Pásztora
2020. szeptember 07. 12:26
Brusszel helytartói, egyszóval hazaárulók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!