Mikor akkor álmodhatunk állami korrupció nélküli országról?

2020. szeptember 21. 08:19

A várbeli barlang-panoptikumba beköltözhetne párducos Árpád mellé, titánium-baltás Orbán vezér.

2020. szeptember 21. 08:19
Haskó László
Magyar Narancs

„Ám az ellenzék iránti minden bizalmunk ellenére arra is gondolni kell, hogy az Orbán jelenség ne ismétlődhessen meg. Annál is inkább, mert az ellenzék köreiben is bőven vannak olyanok, akik politizálásból óhajtanak élni, sőt jól élni. Az ifjú ellenzéki generáció (Momentum) ijesztő pragmatizmusa óvatosságra kell, hogy intse a poszt-orbáni alkotmányozást. Azt mindenképpen el kell érni, hogy mind az országos, mind pedig az önkormányzati politikában limitálva legyen a részvételi idő.

A két ciklus (8 illetve az önkormányzatban 10 év) látszik racionálisnak, de politikából élni ezen idő alatt se lehessen!  A népképviseletet valahogy az angolhoz hasonlóan kellene felállítani. Pártlisták nélkül, csak egyéni indulással. Kormánytagság csak képviselői mandátum birtokában lenne lehetséges.

A közigazgatás, a gazdasági élet és a politika összekeveredése – összefonódása maga a korrupció. Ezt a három entitást »földrajzilag« is el kell választani egymástól. A közigazgatás jelenlegi rendszere, amikor a minisztériumokban osztályvezetői szintig a párthűség a kinevezés oka, nem más, mint az intézményes állami korrupció biztosítéka. Csak akkor álmodhatunk állami korrupció nélküli országról, ha a közigazgatásban dolgozóknak nem a kormány a munkáltatója, ha ott vezető pozícióba kerülni csak pártoktól függetlenként, a szamárlétra megmászása után lehetséges. A gazdasági élet főszereplői és a politika informális, illetve perszonális kapcsolata a legveszélyesebb a demokráciára. Magyarországon ez még erős családi és baráti viszonyokkal is be van szennyezve. Amíg ez létezhet, tisztességes politikáról álmodni sem érdemes.

Ezt megszüntetni elég egyszerű volna: C típusú átvilágítás.

A földrajzi elválasztás nálunk azt jelentené, hogy a fővárosból kiköltöztetik az országos politikát és az állami közigazgatást. Ebből további előny származna: a budapestiek, a magyarok és a turisták szabadon látogathatnák a budapesti történelmi emlékhelyeket. És a várbeli barlang-panoptikumba beköltözhetne párducos Árpád mellé, titánium-baltás Orbán vezér.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bokros Birka
2020. szeptember 22. 11:52
Haskó elvtárs, ha egy kommunista kinyújtja kezét, akkor lop. Ha kinyitja száját hazudik, ha egyikre sem képes. akkor feljelent. Na ilyenek vagytok Ti népfaszások!
silenceCZ
2020. szeptember 22. 09:10
szétloptátok és tönkretettétek az országot. Többször is. A Budapest a haveroké program keretén belül most lopjátok szét Budapestet. Hazug, demagóg fekália vagy, Haskó.
balbako_
2020. szeptember 22. 06:12
Amíg ti vagytok addig a korrupció él. Most jobbára Budapesten és az ellenzéki vezetésű városokban.
Knerten
2020. szeptember 21. 23:51
Az ilyen Haskó-félék tényleg kihozzák az emberből a kakastollat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!