Ki akarja szétverni az ellenzéki együttműködést?

2020. szeptember 23. 15:21

Bíró László mellett személyesen is kampányoltam és fogok is kampányolni.

2020. szeptember 23. 15:21
Márki-Zay Péter
Facebook

„Ki akarja szétverni az ellenzéki együttműködést?

Aggódva hívott fel egy budapesti párton kívüli civil ismerősöm, és a Klubrádióban egyre gyakrabban a Jobbikot támadó, ezzel az ellenzéki együttműködést bomlasztó megnyilvánulásokra panaszkodott. Vásárhelyről nem hallgatom a (kormány által most bezárással fenyegetett) rádió műsorait, de honlapjukon én is találtam egy félrevezető címet, ami erre a jelenségre utalt. A beszélgetést meghallgatva ugyanakkor megnyugodtam: Haraszti Miklós maximálisan kiáll a Jobbik néppártosodási folyamata és a teljes ellenzéki összefogás mellett, tehát CSAK A CÍM A FÉLREVEZETŐ, a tartalom igenis építi az ellenzéket és nem rombolja.

Nem kérdéses ugyanakkor, hogy a Fidesz az ellenzéki sajtót megzsarolva is igyekszik majd a jövőben az ÖSSZEFOGÁST ROMBOLÓ ÜZENETEKKEL AZ ELLENZÉKI EGYSÉGET MEGTÖRNI, ezért jogos az aggodalom, és fontos, hogy taktikájuknak senki ne dőljön be.

A Fidesz korrupt pártállama elleni nemzeti összefogás folyamatában óriási jelentősége van, hogy mára a Fidesz szekerét toló álellenzékieket a választópolgárok messziről felismerik. Toroczkai, Szanyi, Thürmer és társaik legfeljebb a Fidesztől vesznek már el szavazatokat - ehhez pedig sok sikert kívánok nekik! 

Az október 11-i Borsod megyei időközi választás előtt a Fidesz láthatóan aggódik, ezért mindent megtesz a sajnos előválasztás nélkül kiválasztott, és ezzel ténylegesen is sérülékenyebb közös ellenzéki jelölt lejáratására. Bíró László mellett személyesen is kampányoltam és fogok is kampányolni, ugyanakkor fontos, hogy a 2022-es választás előtt MINDEN KÖRZETBEN ELŐVÁLASZTÁSSAL TALÁLJUK MEG A LEGALKALMASABB KÖZÖS JELÖLTEKET, a győzelem érdekében!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Elmekortan
2020. szeptember 24. 16:41
Áldás rád és házad népére!
makapaka2
2020. szeptember 24. 15:50
Zayos Márki, te az ördög mellett is kampányolnál, ha hasznot remélnél magadnak!
Jason Bourne
2020. szeptember 24. 09:16
"a Fidesz az ellenzéki sajtót megzsarolva is igyekszik majd a jövőben az ÖSSZEFOGÁST ROMBOLÓ ÜZENETEKKEL AZ ELLENZÉKI EGYSÉGET MEGTÖRNI" Remélem sikerrel.
silenceCZ
2020. szeptember 24. 07:28
persze kampányolsz a "tetűcsúzdázó" - nak, hiszen szintén undorító, liberálfasiszta fekália vagy, mint mára az egész jobbik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!