Hivatalosan is magyar nemzeti érték a vallásszabadság

2020. május 28. 22:44

A Hungarikum Bizottság döntésével felvette a Magyar Értéktárba az 1568-ban kinyilvánított vallásszabadság törvényét.

2020. május 28. 22:44
Léta Sándor
Magyar Nemzet

„Nagy öröm és boldogság egy magyar unitáriusnak, hogy a Hungarikum Bizottság a 25. jubileumi ülésén meghozott döntésével felvette a Magyar Értéktárba az 1568-ban kinyilvánított vallásszabadság törvényét, beemelve azt a kiemelkedő nemzeti értékek sorába.

Ezt az örömteli eseményt nyugtázva, fontos most feleleveníteni, milyen út vezetett idáig – már csak azért is, mert ez az út még nem ért véget, hanem csak egy fontos állomásához érkezett. A célunk ugyanis nyilvánvalóan az, hogy az unitárius vallás ne csak nemzeti értékké, hanem valódi hungarikummá váljon, méltóan a maga unikálisan magyar státuszához, vagyis ahhoz, hogy ebben a vallásban az egyetlen magyar alapítású vallásunkat tisztelhetjük.

Az unitárius hit magyarságának kinyilvánításához elengedhetetlen volt az az aktus, amelynek értelmében 2012-ben az erdélyi és magyarországi unitárius egyházak egyesültek, s ezzel újra az összmagyar létezésmód természetes állapotába helyeztettek. A trianoni diktátum következményeként feldarabolt egyházszervezet ugyanis ezáltal állította vissza egységét a Kárpát-medencében, mely ma már a Magyar Unitárius Egyházban testesül meg, ezzel az új névalakkal is pontosan kifejezve a több mint 450 éve élő és magyarságot szolgáló egyház viszonyát a nemzeti értékeinkhez.

A májusi döntés talán nem is jöhetett volna létre enélkül: a vallásszabadság törvényének hungarikummá nyilvánítását ugyanis egyházunk kezdeményezte még 2017-ben, amikor ezt a szándékot és annak dokumentációját előterjesztették a Hungarikum Bizottságnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. május 29. 18:34
Ha a vallásszabadság hungarikum, akkor ezek szerint sehol máshol nem létezik? Mert ha van máshol is, akkor mitől hungarikum?
Akitlosz
2020. május 29. 18:32
Kár. És veszélyes. Fenyegetés a közbiztonságra. "Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat!" Korán 47:4
Kossuth
2020. május 29. 14:24
Teljesen igazad van. Csináltak egy vallást, ezt- azt kivettek, betették, aztán hajrá! Hogy honnan volt erre felhatalmazás, azt nem tudom...Mert azért egy vallás alapításához azt gondolom, hogy kellene az isteni kinyilatkoztatás, felhatalmazás! Ez egyedül a katolikus egyháznak van meg, Jézus maga alapította. Sem Dávid Ferenc, sem Luther, semmi Kálvin nem rendelkezett ilyennel. Minden más vallás emberi csinálmány! Ettől persze sok értéket hordozhatnak és hordoznak is ezek a vallások, ez nem kérdés, de emberi alkotások.
Emmanuel Goldstein
2020. május 29. 10:23
Augsburg, Muhi, Mohács, Majtény, Világos, Trianon, Don-kanyar, Auschwitz - ezek az igazi hungarikumok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!