A győzelem utáni reggel

2019. október 16. 11:32

Társadalmi víziót kell összeraknia az ellenzéknek, különben nem nyer 2022-ben.

2019. október 16. 11:32
Tamás Pál
Népszava

Jó tíz éve az ellenzéknek nem voltak komolyabb építő feladatai, lehetőségei. Legfeljebb lövészárokásás, a rohamok megállítása ott, ahol egyáltalán lehetséges volt. A Fidesz közben építkezett, támadott. Az ellenzék nem sok sikerrel, pedig legalább részben hárított, védekezett. Egyes pontokon, ha nagyon jól ment, legfeljebb egy kicsit ellentámadott. S közben leginkább átkozódott, elfelejtve, hogy az ilyesmi pótcselekvés, mert nincsenek, vagy éppen elfogytak a jövővíziói. Ahogy azt is, hogy a gyakorlatban lent nincsenek, vagy alig vannak szociális csavarhúzói. Még ha azok valójában nem hiányoztak a vasárnapi sikerhez.

De politikus-szakértők nincsenek, legfeljebb városi szakmai elitek vannak. Nem tudom, hogy a szakértőkből mennyien és mennyire visszafordíthatatlanul – vagy magukat kompromittálva – álltak át az utolsó években a Fideszhez. Gondolom, városa és szakmája válogatja. Tarlósék egyébként ebből a szempontból nem voltak a legrosszabbak, az ebből a szempontból legsötétebb vidéki változatok, Debrecen, Győr pedig egyelőre a kormányoldalon maradtak. De ha egészében nem rendeződik vissza a monolit, alternatíva nélküli fideszes közigazgatás, és a szakértők folyamatosan választhatnak, hogy hova és mennyiért állhatnak át és vissza, a rendszer működni fog. Mert lesz piac, ahol a szakértők is rokon- és ellenszenvezhetnek, és őket is el lehet utasítani, vagy meg lehet vásárolni. Lesz alternatíva.

A tennivalókat most is három dobozba rendezhetnénk. Először is egy komoly európai ballib erőnek van társadalmi víziója, olyan, amit el lehet hinni, amelyhez mezei csapatainak is határozottan köze lehet. A helyhatósági ellenzéknek ilyesmije most nem volt, és ilyen összeszerelésével nem is próbálkoztak. Enélkül pedig egy igazi európai »nagy választást« nem lehet megnyerni. 2021-re egy ilyet össze kellene rakni, mert 2022-ben enélkül már nem veheti komolyan magát az ellenzék. A jelenlegi országos ellenzéki elit pedig ilyesmihez nem ért, és eddig nem bizonyította, hogy egyáltalán vevő lenne rá.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
21 gramm
2019. október 17. 11:56
Ki ez a nő?
Európai téridő
2019. október 17. 11:13
Az átverhető ifjú titán aktivisták "megdolgozása" most bejött, de 3 év alatt az "ellenszer" is kifejleszthető. Vagy nem.
imres
2019. október 17. 10:07
Társadalmi vízió ott, ahol a hányáskoalíció csak egy dologban ért egyet: Orbántakaroggy. Mit akartok ti kezdeni a vízilóval?
kohazi
2019. október 17. 06:39
Amit ezek a barmok csinálnak az unióba, attól minden magyarnak hányingere van,akinek nincs az nem magyar.Klárika inkább bolgár ugye?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!