Madarat tolláról, embert barátjáról

2019. március 12. 08:53

Putyin barátja is Orbánt győzködi.

2019. március 12. 08:53
Kabai Domokos Lajos
Bekiáltás

„Március 8-án, pénteken azonban napvilágot látott az olasz Silvio Berlusconi által vezetett jobbközép Hajrá Olaszország (FI) párt közleménye. Eszerint Berlusconi telefonon is megerősítette Orbán Viktornak, hogy pártja nem szavazza meg a Fidesz kizárását az Európai Néppártból. »Mindig védtelek és mindig melletted fogok állni« – mondta állítólagos magyar kebelbarátjának a többek között Il Caimano (kajmán), Il Cavaliere (lovag), a Daddy (papi), Il Nano (törpe) becenévvel illetett, az olaszországi miniszterelnöki posztot háromszor is betöltött politikus, aki ellen hamis elszámolások készítése, adócsalás, korrupció miatt számos hatósági eljárás folyt le és folyik jelenleg is. A reá kiszabott, egyetlen jogerős bírósági ítélet nyomán csupán hajlott korára tekintettel nem kellett börtönbe vonulnia. Úgyhogy akár a »Madarat tolláról, embert barátjáról« mondással is előállhatnék mostan. Engedelmükkel azonban túllépnék ezen, és ha már szóba került a baráti viszony, akkor inkább azt a kérdést tenném fel:

»De kicsoda is magának Silvio Berlusconinak a még Orbánnál is tekintélyesebb (Hahaha! – mondják erre egyesek, de én erre oda sem figyelek.) barátja?«

Talált, süllyedt! Hát persze, hogy Vlagyimir Putyin. Az orosz államfő, aki akkor is tartotta Berlusconival a kapcsolatot, amikor annak egyáltalán nem állt jól a szénája Olaszországban. Sőt, ha hihetünk a szóbeszédnek, tréfálkozva oroszországi állampolgárságot és gazdasági miniszteri tárcát kínált neki egy vacsorán. Berlusconi azzal viszonozta az iránta megnyilvánuló figyelmességet, hogy 2015 szeptemberében az Oroszország által visszacsatolt Krímbe látogatott, ahol aztán a híres Massandra borospincében tett látogatás alkalmából az orosz elnök egy 90 ezer dollár értékűre becsült, 1775-ben palackozott bort bontatott ki számára.

Mindennek alapján nem zárnám ki azt a lehetőséget, hogy az olasz politikus az orosz államfőnek tett szívességet, amikor felhívta Orbánt. Ennek érdekében még azon is túltette magát, hogy a Fidesz vezetője időközben azzal a szélsőbaloldaliból lett szélsőjobboldali Matteo Salvinival állt össze, aki Berlusconi pártjának egyik olaszországi riválisát, az euroszkeptikus Északi Ligát vezeti. Amiként az Index is beszámolt erről: Berlusconi azt tanácsolta a magyar kormányfőnek, hogy fogadja el a néppárti frakcióvezető kéréseit, vagyis a Manfred Weber frakcióvezető által előterjesztett ultimátumokat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. március 13. 20:31
Putyin támogatásánál még sokkal többet számít az izraelita hátszél. "Ön szerint rákényszerül-e arra az Európai Unió, hogy szövetséget kössön Oroszországgal, az USA-val, illetve Kínával szembeni talpon maradás érdekében?" Ennél fontosabb kérdés lenne, hogy: "Ön szerint rákényszerül-e arra az Európai Unió, hogy szövetséget kössön Izraellel?" Valójában ez csak költői kérdés, a válaszon nem kell töprengeni.
akiaki
2019. március 12. 23:30
ó ekkora suttyót!
atila68
2019. március 12. 16:44
Mármint Gyurcsány? Ő jóban van Putyinnal.
Korrupt Kornél
2019. március 12. 12:13
Lalyos, megvan még az újságíró iskolád? ha igen, akkor azért kezdted el az írogatást, hogy a diákjaid elemezgessék? Ha nem így van, kérünk, tiltsd le a mandinak a szemlézésedet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!