Európa öngyilkosságba hajszolja magát

2018. március 23. 13:03

Személyesen hallottam több muszlimot arról nyilatkozni, hogy a segélyekre úgy tekint, mint a fejadóra, amit a másodrendű emberek fizetnek neki mint igazhitűnek. Interjú.

2018. március 23. 13:03
Incze Nikoletta
Figyelő

Erről az alá-fölé rendeltségről ma is így gondolkoznak a muszlimok?

Személyesen hallottam több muszlimot arról nyilatkozni, hogy a segélyekre úgy tekint, mint a fejadóra, amit a másodrendű emberek fizetnek neki mint igazhitűnek. Tehát nagyon sok muszlim elkezdett úgy gondolkodni, hogy a befogadó európai társadalom egy másodrangú állampolgári státuszba való, hiszen nem iszlám vallású. Ezért minden szociális juttatás, amit kapnak, szerintük jár nekik, hiszen ők az uralkodó muszlimok. Persze nem lehet általánosítani. Nagyon sokféle muszlim van. De iszlám csak egy. Ezért kell a nem muszlimoknak megismerni ezt a vallást és azt, hogy ez az egész miről szól. A mohamedánok felkészültek a keresztény vallásokból, és tudják, hogy mire készüljenek. De a keresztények nem tanulnak az iszlámról. Fogalmuk sincs róla, hogy mit csinált Mohamed, mi szerepel a Koránban, és nem is tettek arra erőfeszítést, hogy azt megértsék. Azért kell megismerni, hogy tudjuk, mivel állunk szemben, mert máskülönben csak felületes elképzeléseket hangoztatunk a multikulturalizmus, a vallási tolerancia, a párbeszéd nevében. A kutatásainkból pedig az látszik, hogy van egy pont – amikor a muszlim népesség már a 10 százalékát alkotja egy társadalomnak –, ahonnan elkerülehetetlen és visszafordíthatatlan az, hogy a saría elvei érvényesüljenek. A Pew Research felmérései szerint az Európában élő mohamedánok 65 százaléka fontosabbnak tartja a vallási előírásokat, mint az őket befogadó ország törvényeit. Ez pedig azt jelenti, hogy bizonyos létszám fölött erős lobbi indulhat be a saría bevezetésére; ezt láthajuk Angliában, Franciaországban, Svédországban és még sok helyen.

Ennek fényében hogy látja az uniós migrációs politikát?

A migrációs válságot megelőzően ezekre a társadalmi feszültségekre nem született megoldás. Senki sem tudta megoldani az integráció problémáját. Azzal a javaslattal, hogy akkor még több bevándorlót hozzunk, aki ráadásul nem is itt született, nem a mi közelünkben szocializálódott, hanem egy olyan közegből jött, amelyet köt az iszlám doktrínája, azt látjuk, hogy Európa öngyilkosságba hajszolja magát.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magnólia
2018. március 24. 08:44
"azt látjuk, hogy Európa öngyilkosságba hajszolja magát.” Ez a hatvanas évek elején kezdődött a török vendégmunkásokkal, a "felszabadított"" gyarmatok lakosainak befogadásával, és az ötven év alatt kialakult helyzet visszafordíthatatlan. A rosszhoz nem kellenek csak évtizedek, a normális változáshoz évszázadok kellenek."Európa fura halála" eléggé érdekes olvasmány (nem a reklám helye), de a vak is azt mondta "majd meglátjuk", mi megfogjuk látni, hogy itt grasszálnak az agysebészek, és a magasan kvalifikált mérnökök, közgazdászok.
annamanna
2018. március 24. 06:21
Az Allah-vallás semmi egyéb, mint ördögimádat. "Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét, És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj." http://www.istikharaprayer.com/wp-content/uploads/2015/07/Muslim-prayer.jpg https://thumbs.dreamstime.com/b/muslims-praying-3412923.jpg Az európai politika mindent elkövet a vadításukért. Nyilvánvaló, hogy a muszlimok sem fognak ilyen módszerekkel kereszténnyé lenni, soha.
marko11
2018. március 23. 20:44
Nikoletta, arról is halott, hogy csak Szíriában mintegy félmillió halott az évek óta tartó háborúban? Persze aztán egyesek, ahelyett, hogy várnák otthon a bombákat, inkább menekülnek. Biztos csak a segély miatt.
Akitlosz
2018. március 23. 19:08
"A Pew Research felmérései szerint az Európában élő mohamedánok 65 százaléka fontosabbnak tartja a vallási előírásokat, mint az őket befogadó ország törvényeit." Mert aki nem így gondolja ő mitől is mohamedán?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!