Elmagyarázzuk, hogy hackelik meg a multik a sörpiacot

2017. december 15. 16:36

Amíg a magyar kisüzemek nem lesznek csapon Magyarországon, addig nem lesz sem verseny, sem választék, sem fejlett hazai kisüzemi söripar.

2017. december 15. 16:36
Forisek Ádám
888

„Elég hozzá józan paraszti ész, hogy láthassuk a kőkemény piaci logikát a jelenség mögött: nemzetközi tapasztalatok szerint a kisüzemi kézműves sörök piaci részesedése 10-20% közé tehető, és ez az arány folyamatosan nő.

Az Egyesült Államokban alig egy évtized alatt jelentősen megerősödtek a kisüzemi sörök, a kereskedelmi mennyiségi részesedésük 2016-ban elérte a teljes sörpiac 12,3%-át, árbevételük pedig a teljes sörpiac árbevételének 21,8%-át. Azaz: kb. minden ötödik elköltött sördollár a kisüzemekhez került.

Nem nehéz észrevenni, hogy ha valakik veszélyeztethetik közép és hosszú távon a multik piacát Magyarországon, akkor azok a magyar kisüzemi sörfőzdék. A csapolt sörpiac pedig két okból kiemelkedő jelentőségű. Egyrészt itt a kisüzemek árban is versenyképesebbek a nagyoknál, másrészt pedig szakértők szerint a fogyasztói márkahűség a vendéglátóhelyek csapjainál alakul ki, nem a boltok polcai előtt. Ergo, szívesebben vesz le egy fogyasztó a sarki boltban is egy olyan üveges sört a polcról, amit a barátokkal előtte péntek este ivott korsóból egy bárban. Így pedig, amíg a magyar kisüzemek nem lesznek csapon Magyarországon, addig nem lesz sem verseny, sem választék, sem fejlett hazai kisüzemi söripar.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csuri
2017. december 15. 22:18
Hazai kocsmák ( Budapesten) franchise rendszerben vannak. Ott évekre előre megállapodtak a felek. A,multi adott egy kis engedményt és megtiltotta más termékek árusítását. Főleg a bulinegyedben van. Ha összefogna néhány kézműves akkor sikerülhetne. De ehhez államisegítségis szükséges.Belgiumból megoldotta és Hollandia is, az arány 25 %.
Pelso j.
2017. december 15. 20:59
Még jó, hogy nem te döntöd el, hogy a vásárló milyen sört válasszon.
Paskai
2017. december 15. 18:33
Nyitott kapukat dönget célirányosan a csávó. Pártunk és Kormányuk a közeljövőben -a választások környékén- ezt a problémát is megoldja, természetesen a nagyhalak rovására, a nép előnyére. Pártunk és Kormányunk valóban okos! Családostul megszavazzuk Pártunkat és Kormányunkat, mert sem egy félhomártól, se a kommunistáktól nem kívánunk szopni!
kizökkentidő
2017. december 15. 17:46
Ez valóban égetö probléma. A szerzö jó érzékkel ragadta meg a probléma forrását. Csapolni vagy nem csapolni? Ez itt a kérdés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!