Vidd hírül a rómaiaknak!

2017. szeptember 14. 15:03

Nem kellett több a támogatottsági százalékpontjait feljebb tornászni képtelen kis pártnak, az Együttnek: habzó szájú nácizással válaszolt.

2017. szeptember 14. 15:03
Szabó Zsolt
Magyar Nemzet

„Izgalmas heteknek nézhettünk volna elébe, amikor egy magát civilnek nevező szervezet, a part menti gát mellett kiálló Római-partért Egyesület elkezdett ordenáré módon zsidózni. Nem kellett több a támogatottsági százalékpontjait feljebb tornászni képtelen kis pártnak, az Együttnek: habzó szájú nácizással válaszolt. Ebben a légkörben azonban kizárt az érdemi vita, az érvek ütköztetése, a másik meghallgatása.

Az árvízvédelmi mű Nánási út–Királyok útja nyomvonala azután kapott szélesebb publicitást, hogy Tarlós István adott nyáron néhány hét esélyt a környezetvédőknek. Személy szerint Lányi András író-filozófusnak. Aki megpróbálta a lehetetlent: szakértőket toborzott, hogy rövid idő alatt olyan tanulmányt tegyenek le az asztalra, amely megállná a helyét a másik héttel szemben, amelyek mindegyike a mobil gát irányába mutatott. Részben sikerült, részben nem, viszont a főpolgármester azzal, hogy eleve negligálni próbálta a dokumentumot, miközben a vitától továbbra is elzárkózott, olajat öntött a tűzre. Mint mondta, már belefáradt az áldatlan, hét éve húzódó (valójában elfojtott) vitába, és megcsinálja, amit megígért a választóknak: azaz megold egy problémát.

A problémát azonban senki sem érzékeli. Rég nem volt itt árvíz? Bármit is gondoljunk arról, hogy hova épüljön akár mobil, akár fix gát, jó lenne, ha mindenki lehiggadna: 2013-ban centiméterek hiányoztak a Rómain, hogy átcsapjon a víz az oda letett több tízezernyi homokzsákon, és elöntse Óbudát a Szentendrei útig. Nem sokon múlt a katasztrófa 2006-ban és négy évvel korábban, 2002-ben sem. Tehát illendő lenne komolyan venni a kérdést minden félnek. Ellenkező esetben osztoznak a felelősségen, ha valamikor a közeljövőben netán megint jön az ár, és pusztítja, ami az útjába kerül.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2017. szeptember 17. 10:12
Szerintem az igazi probléma a Batthyány tér. Aki az ártérbe bírt építkezni, azt sorsára is lehetne hagyni, ha Magyarországon NEM lenne rendszer, h. az építésügyi hatóság az engedélyezések kiadásával a legkülönbözőbb módokon NEM járatta volna le magát. Itt kihágás esetén bontás talán sohasem volt.
szemlelo
2017. szeptember 15. 15:48
Szentendrén megvédte a várost a mobil gát. Persze Budapest az egész más! :-(
atila68
2017. szeptember 15. 09:22
Miért kell a Duna árterét gáttal leválasztani a Dunáról?
xoltan
2017. szeptember 14. 18:12
"Aki megpróbálta a lehetetlent: szakértőket toborzott, hogy rövid idő alatt olyan tanulmányt tegyenek le az asztalra, amely megállná a helyét a másik héttel szemben, amelyek mindegyike a mobil gát irányába mutatott. Részben sikerült, részben nem," Most akkor sikerult vagy nem? Megallja a helyet, vagy nem? Mi skierult mi nem? Ez lenne itt a lenyeg nem? Nem beszelve, ha egy sebteben toborzott csapat szukos hataridore eg tudta csinalni, akkor ez eleg rossz fenyt vet a masik het tanulmanyra, nem? Kik csinaltak azokat? Kik ezt? Csak a lenyegrol nem ir.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!