Végül a gumibot is előkerül

2017. szeptember 21. 11:56

Magyarországon egyelőre sem a kormány, sem az emberek nem szeretnék elhagyni az EU-t, de már aligha röhögnék körbe a tizennégy évvel ezelőtti, kissé bugyuta ellenkampány-plakátokat.

2017. szeptember 21. 11:56
Kovács Dániel
Demokrata

„Jean-Claude Juncker tavasszal még öt lehetséges forgatókönyvet vázolt fel az EU-tagállamok integrációját illetően, amelyek között ott volt ugyan a totális központosítás, azaz a föderális Európa terve, de egyebek mellett a nemzetek Európája is. Megvolt az illúzió: lehet választani, el is indult a vita bőszen, hogy melyik úton kellene tovább menni. Egészen az Európai Parlament múlt heti üléséig, ahol az EB elnöke kerek perec kijelentette, hogy jön a föderális Európa, első lépésben az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöki tisztségének összevonása és a páneurópai pártlisták – azaz vége a komédiának. 

Éppen olyan színjáték volt az öt forgatókönyv is, mint a strasbourgi bíróság procedúrája: a demokratikus fügefalevél. Brüsszel malmai lassan őrölnek, de hatékonyan, így valószínűleg ebben a kérdésben is be fogják darálni az ellenállást, mint kvótaügyben, márpedig ha Juncker terve megvalósul, azzal a tagállamok szabadságának maradéka is elvész. 

Magyarországon egyelőre sem a kormány, sem az emberek nem szeretnék elhagyni az EU-t, de már aligha röhögnék körbe a tizennégy évvel ezelőtti, kissé bugyuta ellenkampány-plakátokat. A disztópia itt és most, a szemünk láttára válik fojtogató valósággá, és ha így haladunk, előbb-utóbb a gumibot is előkerül…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. szeptember 22. 02:07
Voltak ellenkampány plakátok? Meglehetősen egyoldalú csatlakozás párti kampány volt.
balbako_
2017. szeptember 21. 18:11
Még a szocialisták sem cukrászdát nyitottak Bécsben, de a bankok titkos fiókait annál sűrűbben látogatták. Ja, a lopott pénzt biztonságba kell helyezni!
KannibálTatárÚr
2017. szeptember 21. 15:54
Kár, hogy az angolok egyedül távoztak. Ha további 5-6 országgal egyszerre távoznának, mindenkinek jobb lenne. Végül a németek úgyis egyedül lesznek az EU. Mint ahogy a Német-Római Birodalom is ők voltak.
vendelin
2017. szeptember 21. 13:33
Én nem tudom, hogy AZ emberek el akarják-e hagyni az EU-t vagy sem, de én már belépni sem akartam, viszont szívesen elhagynám. Talán nem ártana erről egy népszavazás, ajánlom Vágó Gábor hivatásos népszavazás-menedzser figyelmébe. Ez az EU egy bürokratikus-ideológiai diktatúra. A legalapvetőbb jogunkat is el akarja venni tőlünk, azt tudniillik, hogy magunk dönthessünk arról, hogy kivel akarunk együtt élni a határainkon belül. Ködös "európai értékekre" hivatkozva változtatja meg a kontinens etnikai-vallási összetételét, puszta gazdasági érdekekből. A kereszténységre hivatkozik a "menekültekkel" kapcsolatban, de mindent megtesz a keresztény szimbólumok eltüntetéséért, nehogy sértse mások "érzékenységét". Gazdasági zsarolást folytat a kétsebességes EU forgatókönyvével arra az esetre, ha nem értünk egyet a "menekültpolitikájával". Szolidáris a bizonytalan hátterű "menekültekkel", de "volt kommunista országokról" beszél, ha nyomást akar ránk gyakorolni. El akarja hitetni, hogy filantróp humanizmusból támogatja a periféria "ugarországait", miközben piacot, fogyasztókat és olcsó munkaerőt vásárolt itt, a cégei pedig kitalicskázzák az itt termelt profitot. A legelmaradottabb régiók mind a perifériákon találhatók, csakúgy, mint a legalacsonyabb fizetések az egyenlő munkáért egyenlő bért alapelv dacára. Hagyjuk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!