Vajdák és cigánykirályok

2017. szeptember 01. 11:27

A cigányság hiteles képviselői a rendszerváltás óta megfogyatkoztak.

2017. szeptember 01. 11:27
Balázs András
168 Óra

„Míg az első szabadon választott Országgyűlésben három tekintélyes roma értelmiségi kapott helyet, a második ciklusban már nem találkozhattunk roma szervezet által delegált politikussal. Hasonló sorsra jutott a hányatott előéletű kisebbségi önkormányzat. A csupán korlátozott kulturális autonómiát biztosító rendszer működési anomáliáit eleinte korrigálni igyekeztek, mára azonban Orbán Viktor hűbéradományaként a jobboldali Lungo Drom martalékává vált.

Tavaly a legfontosabb roma érdekvédők sorra dobták be a törölközőt, novemberben pedig kilakoltatták az egykor ernyőszervezetként működő Roma Parlamentet. Az anyagi és politikai okokból ellehetetlenülő roma civil szervezetek megmentéséért nem alakult széles körű összefogás. Beszédes, hogy az ellenzék érdemi tiltakozás helyett csupán közleményekkel mímelt szolidaritást.

A cigányság hiteles képviselői a rendszerváltás óta megfogyatkoztak. A kontraszelekciót tovább erősíti, ha a nyil­­vánosság önjelölteket tekint releváns megszólalónak. A romák törzsi szokásokkal és belső törvényekkel való felruházása a kirekesztés előszobája. Ha megengedjük, hogy vajdák és cigánykirályok vegyék át a demokratikus önszerveződés szerepét, saját polgártársainkat zárjuk ki az ország politikai közösségéből.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2017. szeptember 03. 17:20
Kedves Balázs! Mint már annyiszor a 168 tóra ismét bakot lőtt!! Az a nagy büdös helyzet,hogy a romák is rájöttek a nagy titokra. Már nem úgy táncolnak ahogy annak idején a szocik meg a szabadmadarak fütyültek nekik. A roma elit pedig örökre megjegyezte,hogy senki mellett nem kötelezi el magát mert azzal csak magának árt. Így aztán csak a parancsra siránkozó firkászok maradtak. És ez így van jól!!
tango47
2017. szeptember 02. 12:31
Az már sokadszor bebizonyosodott, hogy az önkormányzatiságra nem érettek a romák. Eddig minden pénzt elsikkasztottak, amit az állam rendelkezésükre bocsátott. A becsületes, értelmiségi romák nem kívánnak sajátjaikkal szervezkedni, mert túl jól ismerik őket. Inkább integrálódtak a magyar társadalomba és köszönik jól vannak.
SilentBob
2017. szeptember 01. 19:57
"Choli" Daróczi József (1939. május 26.-) A család jelenlegi fejének tekinthető "Choli" Daróczi József a hetvenes években hívta fel magára a figyelmet, amikor cigányra fordította a Kommunista Kiáltványt, s ezzel a kiemelkedő kulturális teljesítménnyel a Magyar Szocialista Munkáspárt díszcigányává küzdötte fel magát. 1975-ben tagja lett a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Érdemei elismeréseként rövidesen cigány lapot indíthatott, majd a nyolcvanas évek közepén a Hazafias Népfront felügyelete alatt működő Országos Cigánytanács vezetője lett Családjáról, őseiről e kiváló ember a következőket mesélte pár évvel ezelőtt egy talpnyalójának: "Anyai ágról a nagybátyámnak a gyerekei, akiket ismertem - bár nem sokat ismertem közülük -, Magyarország legnagyobb tolvajai közé tartoztak. (...) Az unokabátyám például, anyám nővérének a fia Magyarország legnagyobb lótolvaja volt. (...) Jó pár rokonom kötélen végezte. (...) Az unokabátyámnak Ukrajnától Szerbiáig mindenhol volt felesége, a legnagyobb hős volt. Ahányszor átjött hozzánk Bedőbe, mindig új, csinos, jól öltözött felesége volt. Ő tudott a legjobban énekelni és táncolni. Ki lehet egy cigány gyerek számára példakép? Nekem ő az volt. Kegyetlenül jól tudott cigányul táncolni, kegyetlenül jól tudott ugratni, mindig volt pénze, mindig jól öltözött volt és mindig csinos felesége volt. Hát képzelj el egy cigánygyereket, ki a példaképe? Mint ahogy nektek II. Rákóczi Ferenc, az aradi vértanúk... Ő úgy élt, amit mindannyian csodáltunk, mindannyian olyanok akartunk lenni, mint ő. Példakép. Példaképeket kell állítani a cigánygyerekek elé." Magáról pedig szerényen ennyit: "volt 14 feleségem legalább, van három gyerekem..." Ezek egyike ifj. Daróczi József, vagy ahogy mindannyian ismerjük, Daróczi Dávid, kormányszóvivő...
balbako_
2017. szeptember 01. 17:52
Horvát Aladár volt a "hiteles" dísz cigány?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!