Növekvő árak a lakáspiacon

2017. augusztus 28. 18:30

A lakásárak most már kicsit moderáltabb növekedése várható a közeli jövőben.

2017. augusztus 28. 18:30
Mádi László
Magyar Idők

„Mindezek alapján jelenleg a tendenciák folytatódása tűnik valószínűnek. Mivel a bérek tovább emelkednek, s a banki hitelek kamatai sem drágulnak a jövőben jelentősen, az igények pedig masszívan tartják magukat, így a lakásárak most már kicsit moderáltabb növekedése várható a közeli jövőben. Az új lakások jelentős drágulása ugyanis húzza maga után a használt lakások árát is, amelyekre azért is megmarad a kereslet, mert az új lakások támogatási feltételei korlátozott kör számára elérhetők, illetve az újszerűek mind lokációban, mind komfortosságban és elosztását illetően is fel tudják venni a versenyt az újakkal.

A lakásárak szórása, különbségei azonban nemcsak fennmaradnak, hanem akár nőhetnek is. Egyes szlovák és román határ menti régiók és falvak házai már eddig is jelentős árnövekedést tudtak produkálni az áttelepülők miatt, ami vélhetően a jövőben is folytatódni fog. Az Airbnb igénybe vevőire szabályozásbeli változás várhat, így ez, illetve a felsőfokú tanintézetekbe felvettek albérleti szerződéskötései után a nyomás enyhülhet az albérleti díjak emelkedését illetően; azok növekedése megállhat, stagnálhat vagy akár csökkenhet is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyari Béla
2017. augusztus 29. 08:02
b+ te még élsz?
gudmen
2017. augusztus 28. 20:34
te ki a bráner vagy tudos?:)
SilentBob
2017. augusztus 28. 20:29
Magyarul: hosszú pangás után beindult a lakáspiac.
Lotti
2017. augusztus 28. 19:18
Igaza van. Az árak leginkább ott nőnek, ahol eddig is magasak voltak, Budapest, egyetemi és ipari centrumok, a nyugati határszél és a Balaton. Ahol biztosan nem nőnek, akár tovább csökkenhetnek, az a kis falvak világa. Közülük is azok, ahol a "régi migránsok" kérés nélkül is segítenek a termés begyűjtésében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!