Erre mit lép a kormány? A Soros-egyetem után az ELTE-n indul genderszak

2017. február 10. 12:03

Nemhogy nem szántják be a CEU-t, de a magyar felsőoktatás legpatinásabb intézménye, az ELTE szeptembertől, ráadásul az országban első helyen magyar nyelven, társadalmi nemek tanulmánya mesterszakot indít.

2017. február 10. 12:03
Szőnyi Szilárd
Válasz.hu

A Soros György-féle Közép-Európai Egyetem (CEU) célkeresztbe kerülésének egyik lehetséges oka a magyar illiberalizmussal összeegyeztethetetlen identitáspolitikai-kulturális vonal. A konzervatív pártok világszerte nagy aggodalommal szemlélik a »genderforradalom« terjedését, amelynek Budapesten éppen a CEU az egyik központja; ha a kormány támadási felületet keres, akkor ez adja is magát – írta két hete a Figyelő. A hetilap szerint főleg ez állhat azon értesülései mögött, hogy a kormány fel akarja számolni a liberális eszmék legfőbb hazai tudományos fellegvárát.

Erre most az a hír jött, hogy nemhogy nem szántják be a CEU-t, de a magyar felsőoktatás legpatinásabb intézménye, az ELTE szeptembertől, ráadásul az országban első helyen magyar nyelven, társadalmi nemek tanulmánya mesterszakot indít.

(…)

Amit a genderről, illetve annak legújabb vadvirágáról, a transzneműek vécéhasználatáról gondolunk, már többször megírtuk, például itt és itt. És ha már mostanában a mellékhelyiségek körül kutakodunk, volna egy ötletünk, milyen nagyon is létező problémára kellene sürgősen megoldást találni. Minden színházba, koncertre vagy más tömegeseményre járó ember ezerszer tapasztalhatta, hogy a rendezvény szünetében vagy végén mekkora sorok állnak a női vécé előtt, miközben a férfimosdóba könnyűszerrel be lehet jutni. Nyilván nem azért mert a nemek egyenlőtlen arányban keresik fel ezeket az eseményeket, hanem mert a nőknek gyakrabban kell elintézniük folyó ügyeiket. Nos, miből állna nekik ilyen helyeken kétszer annyi vécét létesíteni? Ugye, hogy semmiből? És még csak tanszéket sem kellene alapítani hozzá.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2017. február 11. 11:51
Hiába, a diktatúra az diktatúra.
Karbantartó9
2017. február 10. 23:04
Újabb ultraliberális ostobaság, hamburger mustározó karok után most a hamburger salátázó. Ezt a sok idiótát!
kalhana
2017. február 10. 18:18
Ez olyan, mintha Semmelweis Egyetem kuruzsló szakot indítana.
tevevanegypupu
2017. február 10. 17:53
Azt hittem, hogy ez orvosi vagy pszichológiai probléma, hosszas gyógykezelést igényel..de íme,kötelező tették mint a homoszexualitást..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!