Nagykövet úr mást vádol a demokrácia leépítésével, miközben a saját országában az ellenzéki jelölt folyamatos életveszélyben viszi kampányát
Innen is látszik, hogy napjainkban nem könnyű a demokrata adminisztráció barátjának lenni.
Innen is látszik, hogy napjainkban nem könnyű a demokrata adminisztráció barátjának lenni.
Idén ősszel is megrendezik a hazai és a nemzetközi balliberális elit szereplőit tömörítő Budapest Fórumot.
Meglehetősen meredek magyarázatot adott Maciej Kisilowski Fico és Trump merényletére.
A genderszakos diákok palesztin sálakban és zászlókkal vonultak fel a színpadra: azzal vádolták a CEU tanárait, hogy összejátszanak a zsidó állammal, többen Izrael megsemmisítését követelték.
Pető Andrea, a CEU gendertanszékének vezetője tükörbe nézett, és MCC-t látott saját maga és a CEU helyett.
A publicistánál is kiverték a biztosítékot az amerikai nagykövet kijelentései.
A történet egy disztópikus elmélkedés, amely nyolc évvel a HUXIT után játszódik.
Döbbenet! A szakértő arra is rámutatott, az ellenzék semmilyen alternatívát nem nyújt.
A Tűzfalcsoport fontos részletre bukkant egy bírósági iratban a Partizán Rendszerkritikus Alapítvány létrehozásával kapcsolatban.
Ukrajna a háború kirobbanása óta nagyot lépett előre az Institute for Democracy and Electoral Assistance rangsorában.
A főügyészség szerint az egyetem le akarja járatni az orosz vezetést és a hadműveleteket.
A már 2015-ben, budapesti előadásával is botrányt kavaró Joseph Massad a terroristák cselekedeteit „elképesztőnek”, „meghökkentőnek”, „fantasztikusnak” és „hihetetlennek” nevezte.
Mindez Pető Andrea posztjából derült ki.
A Tarka ellenállás című kurzusban a TASZ, a Transparency International munkatársai és még NoÁr is közreműködnek.
A hazánkat démonizáló propagandára nincs mentség. Constantinovits Milán írása.
A kormányfő pedig csúsztatott, de hát szokása neki: nyilatkozott ő már ennél sokkal képtelenebbeket is Soros-ügyben.
Hogy kiket tekint ellenségnek az Orbán-rendszer, egy viszonylag egyszerű kulcs használatával üzembiztosan eldönthető.
A Nyílt Társadalom Alapítványok jelenlegi magyarországi költségvetési kerete kisebb a korábbinál, évi 1,5 millió dollárnak megfelelő összeg. Ebből mintegy 15-20 szervezet kap támogatást – tudta meg a Népszava.
Az amerikai konzervatívok Orbán Viktortól veszik a példát, mert az elitképzés kényelmes ellenség a tekintélyelvű populisták számára.