Hadilábon a tényekkel

2017. január 25. 15:47

Racionalitást persze kár keresni egy olyan adminisztráció lépéseiben, amely ilyen hihetetlen mértékben hadilábon áll a valósággal.

2017. január 25. 15:47
Elekes Éva
Népszava

»Amerika mindenekelőtt« – vallja Trump, de amibe eddig belekezdett, az is több kárt okozhat, mint amennyi hasznot hoz az Egyesült Államoknak. Partnerei és szövetségesei bánják, hogy bejelentette kivonulását a csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodásból, az általa létrehozott űrt Kína készségesen betölti majd. Célkeresztben Obama egészségügyi reformja, s hosszú távon az abortusztilalom is.

»washingtoni mocsár felszárítását« a szövetségi alkalmazotti létszám befagyasztásával kezdte, a honatyák szolgálati idejének korlátozása azonban lekerült a napirendről, ahogy a lobbisták is megúszták mindeddig. A mocsárba eközben több sár kerül, mint amennyi ott volt. Trump milliárdos kormánytagjainak millió összeférhetetlenségi problémáját hosszú időbe telik megoldani, ha akarják egyáltalán. Az új elnök pont magára nézve nem tartja kötelezőnek a normákat, máris alkotmánysértéssel vádolják, s per indult ellene, hogy kikényszerítsék adóbevallásai közzétételét, másképp nem derül ki, külföldi államoknak, cégeknek milyen mértékben lekötelezett. (...)

Trump legyintéssel intézi el a bírálatokat, nevetséges számháborút vív a médiával, nemcsak a beiktatási tömegről, már megint a választási eredményt is megkérdőjelezi. Racionalitást persze kár keresni egy olyan adminisztráció lépéseiben, amely ilyen hihetetlen mértékben hadilábon áll a valósággal. Trump és emberei egy szürreális univerzumban élnek, ahol a fehér nem biztos, hogy fehér, s a fekete sem feltétlenül fekete. Az új fehérházi szóvivő még munkába sem lépett, máris fogadkoznia kellett, hogy »csakis az igazat« mondja majd a pulpitusról.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2017. január 26. 19:17
Elekes Éva elvtársnő nosztalgiázik. Csaknem 30 év után a Népszava végre újra az amerikai elnököt szidja! :-D
Hurkatöltő
2017. január 26. 01:04
Nagy tehetsége van a semmitmondó fröcsögés ügyes megfogalmazásához.
yes_we_can
2017. január 25. 21:06
Rugdossátok a falat! Megnyugtat.
Toledo
2017. január 25. 19:36
"Trump és emberei egy szürreális univerzumban élnek, ahol a fehér nem biztos, hogy fehér, s a fekete sem feltétlenül fekete."Nohát ez az Évike! A választási küzdelem idején meg azt olvashattuk a libsibibsi médiákban, hogy Trump és köre egyszerű mint a faék! Számára csak egyszerűen fekete, vagy fehér minden, holott a világ ennél jóval bonyolultabb.Kezdem azt hinni hogy meghülyültek ezek a libsibibsik.Elkeseredett az utóvéd harc, mérhetetelen a frusztráltság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!