Törvénytelen forrásból fizethetett lejáratókampányt Netanjahu

2016. augusztus 01. 09:40

A rendőrség szerint törvénytelen forrásokból fizethetett egy Ehud Barak elleni lejáratókampányt Benjamin Netanjahu még 2007-ben. Néhány hete a főügyész is vizsgálódni kezdett az izraeli miniszterelnökkel kapcsolatban, egyelőre nem világos azonban, hogy milyen ügyben.

2016. augusztus 01. 09:40

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a kilenc évvel ezelőtti választási kampányban törvénytelen pénzforrásokból fizethetett egy Ehud Barak elleni lejárató kampányt a rendőrség gyanúja szerint, jelentette a tízes tévécsatorna híradása vasárnap este.

A gyanú bizonyítására a rendőrség fehérgalléros bűnözőkkel foglalkozó 443-as egységének nyomozói néhány napja házkutatást tartottak az Inbar Merhav reklámügynökség irodáiban. A rajtaütés célja annak kiderítése volt, hogy ki finanszírozta az arab nyelvű sajtóban folytatott lejárató kampányt a szociáldemokrata Munkapárt akkori vezetője, Ehud Barak ellen 2007-ben. A gyanú szerint egy Netanjahu érdekében dolgozó ügyvéd rendelte meg és fizette ki a munkát. Az ügyvéd azt állítja, hogy nem emlékszik a történtekre. A rendőrök kihallgatták a vállalkozás vezetőit is, értesült a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

A katonai rádió honlapja szerint a reklámügynökségnél lefoglalt iratok megerősítik a rendőrség számára információt szolgáltató tanú hitelességét. Ha valóban törvénytelenség történt kilenc évvel ezelőtt, akkor az az izraeli törvények szerint még nem évült el, úgy mint egy esetleges 2001-es szabálytalan kampányfinanszírozás, amelyre egy Párizsban elítélt francia milliárdos csaló szavai nyomán vetült a gyanú.

Aviháj Mendelblit főügyész néhány hete vizsgálatot rendelt el az izraeli miniszterelnök ellen, de egyelőre még nem világos, hogy pontosan milyen ügyekben folyik a nyomozás. A nyomozás keretében július közepén kihallgatták a csalással vádolt Ari Harrow-t, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bizalmas munkatársát, hivatalának volt vezetőjét, akit a kormányfővel kapcsolatos esetleges pénzügyi visszaélések vádjairól faggattak.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2016. augusztus 02. 09:14
Ez nagyon vicces a magyarországi események tükrében. Ahol NYÍLTAN lehet létrehozni egy "civil" szervezetet, majd állami (áttételesen EU-s) pénzből fenntartani (ez náluk egy baráti vállalkozóval könnyen megcsinálható, természetesen százalékért, és a dolog köztük marad, hiszen közben ő is kompromittálódik), amiből aztán lejárató plakátkampányokat indítanak, illetve kormánypolitikát (értsd Fidesz-politikát) "békés" tüntetéssel "támogatnak". Az is eszembe jutott nemrég, hogy ha már például a keresztény egyházak nem teszik meg Krisztus nevében (DE MIÉRT NEM!?), talán fel kéne jelenteni a Magyar Államot is. Mely nyílt, közpénzből fizetett háborús (egyébként pedig hazug) lejárató kampányt indított, gyakorlatilag kimerítve a BTK 332 §-át: "Aki nagy nyilvánosság előtt a) a magyar nemzet ellen, b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport ellen, vagy c) a lakosság egyes csoportjai ellen – különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel – gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." Számomra egyébként érthetetlen, hogy ezt hogy merik megcsinálni. Ez közvetve igazolja, hogy a propaganda-ügy mögött különösen képzetlen, és korlátolt, de rendkívül gátlástalan személyek állnak. Gucci táskával a kezükben...
kjkj945
2016. augusztus 01. 17:41
És most lemond?? Ja az csak demokráciában szokás.
Hora
2016. augusztus 01. 13:33
Nem izgat, a gond az, hogy közben Szíriát szétcseszték,(s ezzel közvetve Európát is) nehogy legyen egy erős államhatalom a térségben. Izraelen kívül. A végén 3 részre osztják majd. Majd jön a következő állomás: Irán felosztása?
Laibach
2016. augusztus 01. 13:20
"..Finkelstein a kilencvenes évek közepe óta máig az izraeli jobboldal legbefolyásosabb háttérembere. Már Netanjahu első ciklusa alatt mélyen bedolgozta magát a Likudba: 1996 és 1999 között kollégája, Birnbaum az ő ajánlására lett a miniszterelnök kabinetfőnöke. Noha hivatalosan már nem dolgoznak együtt, Netanjahu máig minden fontos stratégiai kérdésben számít Finkelstein véleményére, sőt egyes izraeli lapok arról cikkeznek, hogy már-már fanatikusan hisz a stratégában..." http://magyarnarancs.hu/belpol/finkelstein-fidesz-tanacsado-a-var-esze-83588 Kinek a legfőbb tanácsadója még a "lejáratás nagymestere" ??? "..Finkelstein Orbánnal, a Fidesszel vagy önökkel áll szerződésben? Mint mondtam, diszkrét szakma a miénk. Az azonban nem titok, hogy a magyarországi politikai és kormányzati elit, valamint Finkelstein úr és társai között tudástranszfer zajlik. Ebben mi – és személyesen én is – közvetítők vagyunk..." http://mandiner.hu/cikk/20150523_koppantak_a_liberalis_dzsihadistak_szalay_bobrovniczky_kristof_szazadveg_interju_finkelstein_habony_lobbi
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!