Szállj magadba!

2016. június 13. 12:09

Gazsi, te nem ebbe a táborba tartozol! Kérlek, látogass el Izraelbe, és beszélgess az utcán random kiválasztott emberekkel. Én ezt megtettem nem egyszer, és ezért mondom, hogy az izraeli társadalom döntő többsége békét akar.

2016. június 13. 12:09
Pajor Tamás
168 Óra

Kedves Gazsi!

Irtóra tisztellek műveltséged és nyelvi attraktivitásba oltott intellektuális bravúrjaid miatt, valamint nagy és visszavonhatatlan hálával tartozom neked, amiért 99-ben nagy bátorsággal kiálltál mellettünk akkor, amikor szinte senki – de régóta szerettem volna elmondani, mivel mindez a hozzád való őszinteségre is kötelez, hogy Izrael-ügyben nagyon nincs igazad. Azért merek szólni neked erről, mert ez nem műveltségfüggő kérdés, hanem józan ítélőképesség, maximum némi intuíció, magyarán: jó szív dolga.

Már azon is eléggé kiakadtam, mikor pár évvel ezelőtt egy műsorban azt fejtegetted, hogy miért nem áll fenn analógia Irán akkori ura és az általa képviselt Izraelt érő fenyegetés, valamint Adolf Hitler és a 30-as évek náci Németországa között. Meg amikor meggondolatlanul és igazságtalanul beleszálltál Tatár Gyuriba a Népszabadságban, hajszál híján lefasisztáztad, csak azért, mert vette a fáradságot, hogy mind a tájékozódásban, mind a dolog politikai- és vallásfilozófiai végiggondolásában egyedüli magyar filozófusként az egész jelenség lényegéig és gyökeréig elhatoljon, és arra is vette a bátorságot, hogy mindezt őszintén meg is írja.

Persze nyilván számtalan óriási különbség van Irán és a hitleri Németország között, pl: bajor virsli vs. baklava, de foglalkozzunk a lényeggel.

Izraelt azóta is létében fenyegeti az iráni állam, melynek első számú vezetői olyan sűrűséggel köpik ki az Izrael elpusztításáról szóló nyilatkozataikat, mint anno a Volkswagen gyár Hitler kedvenc bogárhátú autóit. Persze ezzel nincsenek egyedül: A NATO-tag Törökország támogatását élvező Hamasz minapi tel-avivi tömegöldöklését – amelyet a nagy nyugati csatornák lövöldözésnek tituláltak – tűzijátékkal ünnepelték a Gázai-övezetben a békepartnerek. Rejtély számomra, hogy olyan hiperintelligens emberek, mint te, hogy nem látják az összefüggést és a mai, a zsidóságra, de egyben mindenkire leselkedő minden korábbinál brutálisabb fenyegetettséget.

A probléma világjelenség: az emberiség problémáira érzékeny értelmiségieknek Izrael esetében kihagy az empátiájuk.

Nem firtatom, bár sejtem a pszichológiai indítékait annak, amikor ezt zsidó gyökerű entellektüelek teszik, akik igazságérvényesítésük kompromisszummentes következetességének borotvaélét pont az Izrael fölötti könyörtelen ítélkezéssel próbálgatják és demonstrálják mindenki, de főleg a nyugati, anticionista többségi tömeg előtt. De hisz ez olyan könnyű! Erre az ócsárlásra a világ 80-90 százaléka helyeslően bólogat. Bocsi, de Kertész Imre telitalálata kívánkozik ide: Azt hiszem, az európai zsidók öngyilkos hibát követnek el, amikor együtt hörögnek Izrael bírálata ürügyén a régi antiszemitizmusra új nyelvet találó európai értelmiségiekkel és főhivatalnokokkal, akik tegnap még ki akarták irtani őket – és ugyan miért változtatták volna meg mára szándékaikat? Mindig szeretném megkérdezni ezeket az ájtatos, ostoba, önfeladó zsidókat, akikből hányásszerűen dőlnek az Izraelt gyalázó mondatok, miért fáj ez neked, te marha?« (Végső kocsma) Persze ezt nem én kérdezem Tőled, hanem Kertész azoktól, akikhez ez a kérdés szól.

Én csak azt kérdezem tőled, miért fáj az neked, hogy – igen – lassacskán az európai zsidóság is elkezd ráébredni egyedüli igazodási pontjára, mely nem más, mint a fél világ által ma is gyűlölt ősi, pici földön lévő pici állam, Izrael. És miért fáj, hogy azokkal a politikai erőkkel keresi a kapcsolatot, amelyek – persze nem vegytiszták a hagyományos antiszemitizmustól, de legalább – szövetségest keresnek Izraelben, egy ma sokkal nagyobb fenyegetést jelentő erővel, az iszlamizmussal szemben; és hát a politika nem az őszinte haverságról szól. 44-ben, amikor még nem volt a zsidó szívekben ez a transzcendens GPS, akkor szinte csak a maroknyi kisebbséghez tartozó Abba Kovner féle vagány partizánok osztályrésze volt a túlélés. Szerintem a világot – beleértve az arab világot is – nem azoktól a kigyúrt szefárd szabréktól kell félteni, akiknek végre először a történelemben megvan az önvédelemhez a fegyverük is.

Ezt akarod kivenni a kezünkből? A világot inkább azoktól a vérszomjas fenevadaktól kell félteni, akik nem csak Izraelt, hanem jószerivel mindenkit likvidálnának, ha tehetnék, elsők között az olyan gondolkodókat, amilyen te is vagy. Meg azoktól az alattomos, tehetségtelen politikusoktól, akik egy szimbolikus második eviani csúcs keretében lökik oda a zsidóságot mai gyilkosainak, miközben farizeusként díszelegnek a holokauszt megemlékezéseken.

Gazsi, te nem ebbe a táborba tartozol!

Kérlek, látogass el Izraelbe, és beszélgess az utcán random kiválasztott emberekkel. Én ezt megtettem nem egyszer, és ezért mondom, hogy az izraeli társadalom döntő többsége békét akar egy olyan gigaméretű ellenség gyűrűjében, akinek békeajánlata egy taknyos papírzsebkendőt sem ér, és deklarált célja Izrael megsemmisítése. Ezt annak is látnia kell, aki olyan polkorrekt, hogy még az anyanyelve is eszperantó volt.

És miért fáj neked azoknak a keresztény cionistáknak a támogatása, akik talán egyedüliként nyújtanak jobbot ennek az üldözött kis Jákobnak. És lécci áruld el, hogy lehet Liebermant Novák Előddel egy platformra hozni? Nemááá...

A modern Izrael amióta van, létében fenyegetett. Az ottani patriotizmus, netán nacionalizmus teljesen más töltetű, mint bármelyik európai válfaja, hiszen húsbavágóan önvédelmi jellegű – ezt te ne értenéd? A történelmi szövevényben való tájékozódás alapvetően nem műveltség vagy tudásfüggő. Ehhez szív kell. Nekem azért voltak szimpatikusak az írásaid – noha számos állításoddal nem értettem egyet – mert mögötte bárkivel vitára kelő, intellektuális virtuozitással tolt, de szívből jövő igazságkeresést éreztem.

Úgyhogy ezúton tisztelettel szeretnélek kérni és inteni, hogy szállj magadba, nehogy egy nagyon rossz táborban találd magad.

Ma nyugaton oly kevés a hagyományos antiszemita, mint Szaúd-Arábiában a demokratikus választás. Ez itt max a Novák-félékre szűkült. Ezzel szemben sokkal ragadósabb, már-már kötelező kör a mai mutációja, az anticionizmus. Egyszer összefutottunk az utcán és röviden feldobtam ezt a témát. Akkor azt válaszoltad, hogy te voltál az egyik első, aki az antiszemitizmus ellen felemelted a szavadat. Ez igaz, de pont ezért kéne ezen az átrendeződött táblán felismerni az alakváltozást öltött veszélyt, és nem idejétmúlt klisékkel viszonyulni egy lényegileg új probléma kezeléséhez. Az igaz mondás, hogy aki nem ismeri a történelmet, arra van ítélve, hogy megismételje azt – de az is igaz, hogy aki foglya a múlt ismeretéből és elemzéséből levont elveknek, az nem képes helyesen közelíteni a jelen lényegileg más szituációihoz, és a múltban él. A zsidó nép, tudod, amióta létezik, Ábrahám, Izsák és Jákob óta, spirituális helyzetéből fakadóan az emberiség minden új problémájával mindig elsőként találkozik. Ezért a múlt elméletei, elvei és felfogásai soha nem adnak megoldást a zsidóság problémáira. Nekünk mindig mindent gyökeresen és szabadon újra kell gondolnunk. Ha nem tesszük, ahogy nem tettük a holokauszt előtt sem, az az életünkbe szokott kerülni. Most is ez van: Izrael Állam létének problémája teljesen újszerű politikai filozófiai probléma, soha még csak hasonló szituáció sem volt a történelemben. Ha ezt továbbra is kétszáz éves európai politikai filozófiai alapokon állva próbálod értelmezni, nem is juthatsz helyes eredményre. Mindent gyökeresen újra kell gondolni ebben a kérdésben.

A komplett iszlám világ beállhat a Merkellel készített szelfibe, de ami a szelfin van, az csak a felszín.

Szeretettel:

Pajor Tamás

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2016. június 14. 09:13
AZér' az a sok, tömény ostobaság, amit az ilyen cikkek után Mberek képesek leírni, az csoda, hogy nem rendíti meg az eget. Még.
Flagellator1974
2016. június 13. 21:36
"... ,mely nem más, mint a fél világ által ma is gyűlölt ősi, pici földön lévő pici állam, Izrael." (válasz: Muhahaha! Ti sokkal inkább gyűlöltök mindenki mást, mint mindenki más titeket, Tamás!) "A modern Izrael amióta van, létében fenyegetett. Az ottani patriotizmus, netán nacionalizmus teljesen más töltetű, mint bármelyik európai válfaja, hiszen húsbavágóan önvédelmi jellegű" (válasz: Muhahaha! Persze. Izrael nacioanlizmusa az más...) Gyenge próbálkozás ez Tamás.
Szívemből magyar
2016. június 13. 17:50
Ez egy tipikus magyargyűlölő zsidó. Igen, nem lehet liebermant Novák Előddel egy platformra hozni, mert Novák Előd soha nem értekezett fejlevágásról.
mustarharmas
2016. június 13. 17:38
Na, ez is vicces egy poszt. Ez a libbant exénekes valóban siránkozik, mitöbb azt állítja, hogy izrael lobbija sokkal gyengébb, mint az anticionistáké? Hááát, ezek a palik nemigen tudnak objektívek lenni....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!