Putyin köszöni, jól van

2016. április 15. 11:11

Ideje lenne belenyugodni ebbe, nem pedig az oroszországi belügyekbe beavatkozni!

2016. április 15. 11:11
Kabai Domokos Lajos
Bekiáltás

„Április 14-én Vlagyimir Putyin egyenes televízió- és rádióadásban, a modern kommunikáció valamennyi eszközét igénybe véve úgymond konzultált Oroszország polgáraival. A beérkezett 3 millióból mindössze nyolcvan kérdés közvetlen megválaszolására futotta a három óra negyven percben. Köztük a konkrét visszaélésekkel foglalkozókra, az oroszországi társadalom szociális mélységeibe, a közelebbi és távolabbi körzetek közemberek felett basáskodó csinovnyikok és oligarchák világába bepillantást engedőkre is reagált. Arra szintén szakított időt, hogy – amiként az orosz állami médiumok naponta teszik – nevetségessé tegye, lejárassa a Panama-iratok közzétevőit. Mint mondta: »hivatalos amerikai intézmények munkatársai állnak a provokatív kiszivárogtatás mögött. Az iratokról elsőként beszámoló Süddeutche Zeitung is az amerikai Goldman Sachs Bank birtokában lévő médiakonzorcium része« – állította.

– Ezt megelőzően, március végén, a független Levada közvélemény-kutató központ felmérése azt mutatta, hogy a lakosság több mint fele úgy véli, hogy az ország helyes irányban halad. A kétségtelen szociális feszültségek dacára, a választókorúak 82 százaléka támogatja Vlagyimir Putyint. Ha most lenne államfő-választás, a szavazók kétharmada negyedízben is újraválasztaná.

Ideje lenne belenyugodni ebbe, nem pedig az oroszországi belügyekbe beavatkozni!

Vietnamtól Irakon, Afganisztánon, Koszovón, Líbián, Ukrajnán át Szíriáig látható mennyi vérrel fizet a kisember, ha a demokrácia terjesztésének lángpallosú angyalaival álcázott rablótőkések kénye-kedve szerint alakulnak a dolgok. Persze, az őket kiszolgáló propagandisták nem így gondolkodnak, hanem azzal fekszenek és kelnek, hogy innen szép nyerni, az orosz medvét legyőzni! Kérdezem tőlük: de minek? Nem inkább a három évvel ezelőtti együttműködés útjára kellene lépni? Nem inkább belátni kellene, hogy  minden nagyhatalomnak és vezetőjének van már elég szeplő az arcán, sokaknak pedig kifejezett sok rémtett a rovásán? Ez egyedül is elég lehetne a mindegyiktől való távolságtartásra, a mindegyik szavaival kapcsolatos fenntartásra. De ha ez kevés, gondoljunk arra, hogy befolyásuk ellen magunkat is védenünk kellene végre! Félreértés ne essék, a Putyiné ellen is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2016. április 16. 11:44
Na, még egy fizetett putyinista troll. Király.
ciprióta
2016. április 15. 14:01
abszolut idétlen poszt, nagyon jól mutatja mennyire ismeretlen otthon számotokra a mai un. orosz világ és biomasszája. Putyin tegnapi ömlengésében azonban a szokásos hazugságözön és ferditéshurrikán mellett voltak uj elemek, amelyek egyértelmüen arra utalnak,hogy putler végleg beszorult a sarokba és már nem segit rajta egy marok kukorica. Közeleg a vég.... Mik voltak ezek az elemek.... l. lekerültek a napirendről a világégéssel való fenyegetőzések.. 2.ugyan agyonkozmetikázva,de feltehettek neki egy sor olyan kérdést, amely egyértelmüen mutatja a totális gazdasági és szociális csőd bekövetkeztét.. 3.nagyon ugy néz ki,hogy megtörténik idő előtt az ujabb un. rokirovka...vagyis a hagyományos elnök-miniszterelnök személycsere, de ezuttal Medvegyev és kormánya nélkül. Putyin át fogja venni elnökként ,ugy ,ahogy azt tette Jelcin a legnagyobb szar idején, a kormány irányitását is. Erre utal az is,hogy a volt régi barát és pénzügyminiszter Kudrin is vállalni készül egy liberális ujköntöst. Valószinüleg miniszterelnökhelyettesként, putyin első apparátcsika szerepében. Vagyis papiron megjelenik az uj putyin, mint demokrata, liberális, világbarát .... Hogy mikor fog ez megtörténni???hamarabb mint gondolnátok szaftzabálók...LOL
biga0771
2016. április 15. 13:15
A III. Világhaború hadszintere Közép Európa lesz Az amcsik, nem a NATO, már megkezdte az előkészületeket, a csatlakozás után sem számítunk másnak csak a térkepen fekete pontoknak, felvonulási szintérnek............ Egy valamit QRVÁRA nem értek : Miért kell még egy világháború ???? Segitsetek, megtudni..
balbako_
2016. április 15. 12:09
Kabai Domonkos Lajos jól odamond Vlagyimír Putyinnak, amit ez utóbbi és az ott élő 146 519 759 fő vastagon lesajnál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!