Harag vagy belenyugvás

2016. március 20. 10:35

Orbán hiá­ba szabadul meg a régiektől, önmagától nem tud megszabadulni. Öreg saját rendszeréhez.

2016. március 20. 10:35
Lengyel László
Népszabadság

„Orbán hiá­ba szabadul meg a régiektől, önmagától nem tud megszabadulni. Öreg saját rendszeréhez. De ennél is súlyosabb belső ellentét, hogy folyamatos a háború 1. a túlcentralizált központ és az önkormányzatok között, 2. a központon belül a főhatalomért, 3. az oligarchák és a központ, illetve az oligarchák között a privilégiumokért és a jövedelmekért. Nem lehet büntetlenül központosítani a személyi hatalom javára. A gazdaságtan és a közigazgatás törvényei szerint – és ezek akkor is működnek, ha Orbán nem vesz róluk tudomást – a túlcentralizált hatalom a felelősséget felfelé terheli, a költségeket növeli, a hatékonyságot csökkenti.

Azzal, hogy Orbán megsemmisítette az önkormányzatok autonómiáját, elvette oktatási és egészségügyi intézményeiket, csak látszatra ésszerűsített. Valójában jelentős központi terhet vállalt, az utolsó vidéki iskola működésének felelősségét is áthozta a budapesti Kossuth térre. De azzal, hogy az önkormányzatoktól, a helyi elitektől elvette a rendelkezést a felett a kórház felett, ahol családjuknak és barátaiknak kellene gyógyulniuk, gyerekeik iskolái felett, fellázította őket a központ ellen: ez a mi iskolánk, a mi kórházunk, nem Budapesté. (...)

»Csak az tudja valamely államban megszerezni a hatalmat, és rányomni a ­maga gonoszsága bélyegét – írja Machiavelli –, aki az idő által megkorhasztott anyaggal dolgozik, olyan matériával, amely nemzedékről nemzedékre fokozatosan rohad.« A vita abban áll, hogy a pesszimista többség szerint a megkorhasztott anyag századok alatt készült, a magamfajta optimista kisebbségi szerint csak egy nemzedék óta. Ha az előbbieknek van igazuk, nincsen reményünk. Ha nekünk – akkor lesz dolgunk elég.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 188 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2016. március 21. 18:26
kuszkusz http://- [Hozzászóló kiszűrése] 2016. március 20. 12:14 Lengyel éppenhogy a tisztességes és tehetséges értelmiséget képviseli - noha azt hiszem SZDSZ-es, amely pártot szívből utálok." A gerinces Lengyel: „Itt ülnek azok is, akik 2004-ben októberi forradalomnak mondták Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké válását. S akiknek ugyan világosan tudtára adta, hogy tizennyolc hónapig nemhogy reformokat, de semmit se fog tenni, csak a választásokra összpontosít, és akinek egész stábja tudta, hogy üres dossziékat lóbál a kamerák előtt, és aki mindannyiunk, az egész ország, Európa és a világ arcába hazudta, hogy 4,5% a költségvetés hiánya, miközben 10,5% volt, és nem szóltatok, NEM SZÓLTUNK. Igen, bűnös vagyok én is, aki jobban féltem Orbán győzelmétől, mint Gyurcsányétól, s ezért nem, vagy keveset szóltam. " Egy igazi tróger!!
drkovax
2016. március 21. 14:54
Megnyugodtam. Annak, amit LL leír, csak az ellenkezője lehet igaz ...
Megtalálta
2016. március 21. 13:44
Az írásban 12-szer fordul elő Orbán. A többi lényegtelen. :D
catalina9
2016. március 21. 13:01
Lengyel László a liberóta sámán: 2010: Első kérdés: tartja magát a Bajnai-kormány vonalához? Válasz: nem, olyanok vagyunk, mint a görögök. Következmény: forintválság, tőzsde beomlása, nemzetközi botrány. .... Az orbáni forradalomnak vége. Három nap alatt megbukott. Vezetője, kétharmados hazai többsége birtokában, bement a szorítóba, hogy megmérkőzzön egy erős nemzetközi versenyzővel. A tizedik másodpercben kapott egy ütést az állára. Lefeküdt. A bíró nyolcat számolt rá. Föltápászkodott. A nemzetközi bírák és közönség előtt ez a tíz másodperces szereplés a mérvadó. " jóóóóó!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!