Utazás Trianontól Visegrádig

„»Normális« körülmények között Európát az etnikai tarkaság és sajnos az ezzel járó torzsalkodás jellemzi. Ezt a megoldhatatlannak látszó problémát akarta áthidalni az Európai Unió, mely egyfajta szövetségi rendszert és határok nélküli Európát kínált az örökös viták helyébe. Nyugat-Európa esetében úgy-ahogy meg is valósult ez a terv. 1989 után az unió vezetői a volt szocialista országok ­polgárait is be akarták vezetni az európai ­demokrácia világába. Csakhogy nem számoltak azzal, hogy Európa nyugati és keleti része közt több száz éves szakadék húzódik.

Nyugaton ott van az egyén a maga pontosan megszabott jogaival, kötelességeivel és felelősségével, évszázadok alatt kikristályosodott értékrendjével, vagyis a polgári létforma minden attribútumával.

Keleten pedig vannak a feudális hagyományok, melyek felszámolása csak a szocializmus évtizedei alatt történt meg. Kelet-Európa modernizációja ugyanis nem a polgári értékek mentén történt. A mi vidékünkre a polgár »túl későn érkezett és túl korán távozott« innen. És az elmúlt huszonhét esztendő kevésnek bizonyult ahhoz, hogy átjussunk azon a mély szakadékon. Mi az iskolában nem tanultunk a többszólamúságról, a nézetek árnyalásáról, sem az egyén pszichológiájáról. Nem tanultuk meg a helyes önértékelés alapjait sem, így reális terveket sem tudunk készíteni. Egyszer megalomániás képzeteink vannak, máskor mély depresszióba zuhanunk. A múlttal való konfrontálódás helyett elmaszatoljuk történelmünk »problematikus« időszakait.”