Kormányzsidók

2015. október 16. 20:38

A honi zsidóság számára egyre újabb és újabb karrierlehetőségeket kínál az ismét virágba boruló magyar élet.

2015. október 16. 20:38
Vári György
Népszabadság

„A honi zsidóság számára egyre újabb és újabb karrierlehetőségeket kínál az ismét virágba boruló magyar élet. Mostanában nagyon kifizetődően lehet például migránsozni és muszlimozni, hatalmas a fogadókészség. A hatalom és csatolt sajtószervei alig győzik várni az iszlám térfoglalástól rettegő, szigorú menekültpolitikát, megerősített határokat követelő »zsidó vezetőket«. Ők közösségük nevében is megerősíthetik, hogy a kormány egyenesen filoszemita politikát folytat az idegengyűlölő hangulatkeltéssel, miközben a törpe kisebbségben lévő Soros-bérenc liberálisok cserbenhagyják a zsidajaikat, akiket 25 éven keresztül agyonpátyolgattak, még a széltől is óvtak. (...)

Szabó már kedden címlapra került bevándorlásellenes kormányzsidóként, így szegény Feldmájer Péter Mazsihisz-exelnök, aki immár szintén nem képvisel senkit, egy nappal lemaradt. Csak szerdán tudathatta a magyar közvéleménnyel, hogy »a jelenlegi ütemben zajló tömeges muszlim bevándorlás veszélyt jelent az európai zsidóságra, és komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent Európában«, a határokat pedig, jegyezte meg váratlan csavarral, meg kell védeni mindenáron. Mindketten kitértek az újra aktuális főellenségre, Soros Györgyre is, aki a kormánysajtó tájékoztatása szerint most éppen a bevándorlás támogatásával kívánja hidegre tenni Európát. A kormányzsidóknak meg is van róla a véleményük.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2015. október 18. 10:46
Mi a jelentősége a "Soroszsidajoknak" az Orbán oligarchákhoz képest? Kispajtás, elévült már az a propaganda. Erre reagálj ami most van. Egy egyszerű magyarnak most ez a gond faszikám.
Bokros Birka
2015. október 18. 09:18
Drága szabad népes firkász, talán Adolf Eichmann szolgálatában futárként dolgozó náci kollaboráns zsidót kérdezd meg migráns ügyileg. Akinek Magyarországot megszállt nácik alatt végzett tevékenysége a magyar zsidóság kifosztás, kitelepítésében való részvétel volt élete legszebb 10 hónapja. Igen született Schwartz György aki nevét Soros Györgyre változtatta jobb információkkal szolgálhat a demokrácia szintjén számodra.
1000bocs
2015. október 17. 22:35
Most akkor zsidózni szabad? A "zsidót" szabad illetni különböző lekicsinylő jelzőkkel? "Kaftános", "büdös zsidó", "díszzsidó" és a többi mehet vagy nem? Vagy csak némelyek kapnak a zsidózás alól felmentést, és csak nekik szabad köpködni is? "Kormányzsidó"?
zöldalma
2015. október 17. 17:47
Nem ördögtől való, ha a zsidó jobboldali
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!