Aszad közlegény megmentése

„A Nyugat keresi a szót, amellyel hatékonyan sárba tiporhatná a megkezdett akciót, de egyelőre megnyilvánulásaiban az erőlködés jobban látszik, mint az, hogy tudná, milyen választ adjon erre az orosz lépésre. A tény az, hogy a szír polgárháborúban való orosz megjelenéssel nem lehet folytatni a tesze–tosza nyugati magatartást: bombázgatjuk egy kicsit az Iszlám Állam állásait, ezzel eleget teszünk a közvélemény elvárásának, aztán minden marad a régiben. (...)

Oroszországnak Szíria ugyanaz lesz, mint a Szovjetuniónak Afganisztán – ez a felvetés dívik a nyugati szakértők körében, de ezt osztja Barack Obama amerikai elnök is. Nagy izgalommal várják az első orosz emberáldozatokat, ők terjesztik úton–útfélen, hogy nem is az Iszlám Államot érik a Szu vadászrepülőgépek támadásai, és az sem esne nehezükre, ha a szír beavatkozásban valami fatális orosz hibáról számolhatnának be. Biztos, hogy lesz ilyen. Bár Oroszország az elképzelések szerint nem venne részt a szárazföldi harcokban, ezt megtennék helyette a szír kormányerők, az Iránból érkező síita önkéntesek és a libanoni Hezbollah csapatai, ám mégis a több fronton való helytállás újabb és újabb orosz csapaterősítéseket kívánna meg Moszkvától. Ha ez bekövetkezik, nem tud majd kilábalni a szír örvényből. Az amerikai meglátás szerint Putyin katasztrofális hibát követett el akkor, amikor beavatkozott egy vallásháborúba, egy szunnita tengerben a síita kisebbség hatalmának megőrzéséért küzd. Távlatilag még Obamának is igaza lehet. De négy éve a szírek és a világ hiába vár egy olyan stratégiára, amely kezdené meghozni a gyümölcseit. Lehet vitatni az orosz beavatkozás következményeit, de akkor a szír válságban elő kellene állni valami követhető irányvonallal. Ez nincs meg, és a jelek szerint nem is fog megszületni. Oroszország jelezte, hogy kész felvenni a harcot az egész világ számára legfőbb ellenséggel, az Iszlám Állammal. Lehet bírálni ezért, de kétségtelen: ő cselekszik.”