Nyolc pontban a menekültválságról

2015. október 01. 13:11

Vajon kiszámolta-e már valaki, hogy a beáramló milliók miatt mennyi munkanélküli, oktatási, gyermeknevelési támogatást kell majd folyósítani a jövevényeknek?

2015. október 01. 13:11
Mádi László
Magyar Idők

A negyedik kitétel a népjóléti. Vajon kiszámolta-e már valaki, hogy a beáramló milliók miatt mennyi munkanélküli, oktatási, gyermeknevelési támogatást kell majd folyósítani a jövevényeknek? S vajon nem veri-e ez teljesen szét a már egyébként is gyengülő, válságban lévő jóléti intézményrendszert? A válaszokat minél hamarabb és minél alaposabban meg kellene fogalmazni!

Az ötödik szempont a demográfiai. Kicsi a gyerekszám, ezért ha belülről, az unión belül nem megy, akkor ily módon kell helyrebillenteni a megváltozott, aránytalanná vált korfákat. Ez a probléma kétségtelenül létező, s jelentősen harmonizál, illetve átfedésben van a munkaerőpiacival. Nemrég készítettek azonban Nagy-Britanniában egy felmérést: a robotizáció miatt a következő húsz évben a jelenlegi munkahelyek 35 százaléka fog megszűnni. Ebből pedig jelentős rész az éppen most beáramló kétkezi munkás munkahelye lesz.

A hatodik kitétel talán a legütősebb ellenérv: a társadalmi béke kérdése. Vajon hogyan leszünk képesek sikeresen és gyorsan integrálni sokmilliós, teljesen más kultúrájú és vallású tömeget? Hiszen – s erre több megnyilatkozásában hoz számos példát Nógrádi professzor – az elmúlt évtizedek Európán kívüli bevándorlását vizsgálva, amikor is nem hirtelen ekkora tömegben, hanem sokkal inkább elszórtan, illetve kontrolláltan került sor, az eredmény nagyon lesújtó, mondhatni kudarc kudarc hátán…

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szancso
2015. október 02. 06:01
Udo Ulfkotte mar ket könyveben - "Vorsicht Bürgerkrieg" es "Kein Rot, kein Schwarz, kein Gelb" - pontos adatokkal szamol be arrol, menyibe kerülnek a bevandorlok a nemet adofizetöknek. Sajnos senki nem figyelt ra, söt, a rendörseg többször hazkutatast tartott nala hazaarulas vadja miatt.
pollip
2015. október 01. 19:06
A hetedik, hogy nem ennyi migránssal kell számolni, hanem a családegyesítés után a négyszeresével akár.
ördöngös pepecselés
2015. október 01. 13:57
a probléma kulcsa az hogy a munkaadó nyer X eurót miden migráns alkalmazásával az elbocsátott adófizető pedig kifizeti adóban az elbocsátása hasznát ahogy a német bőszme fogalmazott: nem érdekel hogy felelős vagyok vagy sem ezek itt vannak ... és ti fizetni fogtok mert nincs más választásotok
KannibálTatárÚr
2015. október 01. 13:38
Az EU-ban ma 500 millió felesleges ember van. Minek továbbiakat hozni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!