A görög példa: nincs kiút

„Megszokni vagy megszökni? Az unióban csak az első lehetséges.

Lezárult egy hosszú, reményteli fejezet az Európai Unió történetében, és elkezdődött egy másik, jóval realistább korszak, amelyben az európai értékeket már nyíltan is felülírhatja a nagytőke érdeke. Így volt ez eddig is, mondhatnánk, de legalább kaptunk hozzá egy kis illúziót, miszerint bár kompromisszumokat kellett kötni az uniós csatlakozáskor, idővel jobbra fordulhatnak a dolgaink, s hogy szép és megnyugtató lesz egy összetartó, népes európai családhoz tartozni, ahol mindenkire egyaránt vonatkozik az egyenlőség, a szolidaritás, a szabadság és a méltósághoz való jog.

A múlt héten az EU vezetése – mellőzve az Európai Alapjogi Chartában rögzített jogokat és azok szellemiségét – gyakorlatilag megbuktatott egy demokratikusan megválasztott kormányt, amelynek programját még egy népszavazás is megerősítette. Az európai értékeket fennen hirdető uniós vezetők számára mindez szemlátomást nem számított. Alexisz Ciprasz és kormánya kétségtelenül számtalan hibát elkövetett január óta, ám legitimitásukat sosem lehetett megkérdőjelezni.

A görög kabinet lemondatása klasszikus értelemben nem számít puccsnak, mégis annak érezzük. Egyrészt nem fizikai erőszakkal (hanem a bankok bezáratásával) kényszerítették ki, másrészt az új kormányt ismét demokratikusan választhatja majd a nép (ha nem tetszik a végeredmény, őket is el lehet távolítani). A puccs többi feltétele azonban megállja a helyét: a törvényes formákat és a többség akaratát figyelmen kívül hagyva, antidemokratikus módon, kívülről érték el a hatalomváltást. Miután Ciprasz elfogadta az euróövezet nagyhatalmainak diktátumát (igen, ezt nevezik diktátumnak!), az athéni parlamentben így fogalmazott: »Nem volt más választásunk: vagy aláírunk egy olyan megállapodást, amellyel nem értünk egyet, vagy kaotikus államcsőd lesz.«”