Félelem

2015. augusztus 25. 09:53

Épp annyira megérthető az ösztönszerű szorongás az idegen láttán, amennyire érthető, ha valaki vakon bízik az emberekben. Ezért elsőrendű érdek minden közösségben, hogy vezetői ne törekedjenek hisztériakeltésre.

2015. augusztus 25. 09:53
A szerk.
Népszabadság

„Érzetet lehetetlen előírni. Épp annyira megérthető az ösztönszerű szorongás az idegen láttán, amennyire érthető, ha valaki vakon bízik az emberekben. Ezért elsőrendű érdek minden közösségben, hogy vezetői ne törekedjenek hisztériakeltésre. De nekünk a Fidesz jutott, amelynek munkásságát ezúttal is csak kommunikációs tervének követése határozza meg. Most épp azért remél és vár el rettegést, ami ellen csakis ő tehet, mert a menekültek fertőznek.

Akár lehetne is ilyen veszély. Csakhogy semmi nem történt a napokban, ami nem történt előtte, nem nagyobb a rizikó. A kormánypárt szerint azonban most kell ettől félnünk. Mi meg nézzük, ahogyan játszik a menekültüggyel, mintha az amúgy is nem jelentene épp elég nagy kihívást mindahányunknak. Az üggyel, amelyet kezelhetnének olyan komolyan, mintha elhinnék: ez nem politikai laboratórium, hanem a hazánk. Édesanyákkal, orvostanhallgatókkal, futballhuligánokkal és menekültekkel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2015. augusztus 25. 14:59
Miféle hisztériakeltés? Hiszen ha az emberek, akik még mondjuk életükben nem láttak sötét bőrű, más világból érkező fiatal férfiakat akik csoportban menetelnek - feltételezhetően semmiféle rossz szándékkal - akkor is tartanak tőlük. Márpedig ilyen vidéken a menekülttáborok közelében elég sokszor látható.
vigyor
2015. augusztus 25. 14:07
Hááát szerkikém a Fidesz elbaszta, nem kicsit, nagyon...ugyanis nem félek. Nem és nem. A francba. Nem félek.... Viszont dühös vagyok azért, hogy az unió a nyakamba szabadított az idióta politikája miatt közel egy millió számomra kicsit sem kedves kultúrkörből érkezőt. Dühös vagyok, hogy csak fél év múlva sikerült felfogniuk, hogy már rég kicsúszott az irányításuk alól a befogadás, mert ilyen tömegre egyetlen tagország sem volt felkészülve. És dühös, sőőőt, kimondottan kurvadühös vagyok amiatt, hogy ilyen segghülyék mint te publicitáshoz jutnak...
Rebel Son
2015. augusztus 25. 14:01
jaj, bazmeg. a többség nem az idegenektől fél, hanem ezektől az "idegenektől". aki nem fél tőlük, az egy naiv korlátolt fasz.
Berecskereki
2015. augusztus 25. 12:20
A probléma lekicsinylése éppolyan káros, mint a felnagyítása. Sőt! A lekicsinylés kárposabb, mert ha a probléma robban, akkor a kezelése sokkal nehezebb. Ezért igaz a mondás; Az okos ember megoldja a problémát, a bölcs meg megelőzi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!