Legyenek még büszkébbek a Magyar Honvédségre, mert megérdemli

„Ha az Egyesült Államokba visszatérve valaki megkérné önt, hogy jellemezze Magyarországot néhány szóban, mit mondana?

Három évet nehéz lenne összefoglalni néhány szóban, de katonai szempontból tenném, és azt mondanám: Magyarország nagyszerű katonai szövetséges. A magyarokat pedig arra biztatnám, hogy legyenek még büszkébbek a Magyar Honvédségre, mert megérdemli. És nem én vagyok túl hízelgő, hiszen látja, szóltam én a kihívásokról is. De rendszeresen beszélek a magyarokkal együtt szolgáló amerikai különleges erők katonáival, beszéltem annak az ezrednek az amerikai parancsnokával, amelynek alárendeltségében a magyar alakulat szolgált, és megkérdeztem gyakorlatokon részt vevő, az alakulatokat megfigyelő, azokkal nap mint nap együtt élő ellenőröket is. És mindenhol csakis elismeréssel beszéltek a magyar katonákról. Dicsérték őket, mert motiváltak, profik, szeretnek gyakorlatozni, emellett pedig odafigyelnek a visszajelzésekre, és ezek alapján javítják is a tevékenységüket. Nem is kívánhatnánk ennél jobbat jelenleg. Vannak ugyan kihívások, de az a humán tőke, amit a magyar katonai vezetők és katonák képviselnek, adott. Megértjük, hogy az érdekek közt versengés folyik a forrásokért, ám úgy gondolom, rendkívül fontos, hogy beruházzanak a haderőbe. Minden országban versengenek a költségvetési forrásokért, de a NATO-n belül nemcsak az 5. cikkely érvényes, hanem a 3. cikkely is, amely előírja: minden országnak elsődleges felelősséget kell vállalnia a honvédelméért. Ezért fontos, hogy történjen egy alapszintű beruházás a védelembe, amit a Magyar Honvédség meg is érdemel. Ezzel együtt az egyes országok katonáinak életminőségét is biztosítani kell: jó fizetést, jó felszerelést, jó kiképzést. Látom a magyar katonák akaratát és erejét, és tudom, hogy egyedül forrásokra van szükségük mindennek a megvalósításához. Szeretném tehát arra biztatni a magyarokat, hogy legyenek még büszkébbek a hadseregükre.

Magyarországon sajnos sokakban még a Varsói Szerződés haderejének emléke él…

Ismerem a múltat és a történelmet, és kijelenthetem: ez már nem a szocialista idők hadserege, hanem valami új, valami más. A magyar tisztek hihetetlenül képzettek: kiválóan beszélnek angolul, rengetegen szolgáltak közülük külföldön, amerikai és európai parancsokságokon, Afganisztánban, Koszovóban, ezért mindannyian nagyon tapasztaltak, és mindannyian tudják, mire van szükség. E tudást pedig mind hazahozták, és átalakítják vele a haderőt. Ezért ez már nem a régi szocialista hadsereg. De mondok egy példát: a vietnami háború idején az amerikai közvélemény nagyon nehezen tudta elválasztani a katonát a politikától. Ezen azóta alapvetően változtattunk, így az Egyesült Államokban ma ez már senkinek sem okoz gondot, és ez teljesen független attól, mit gondol az illető Afganisztánról, Irakról vagy az Iszlám Államról. Lehet, hogy valaki nem ért egyet ezekkel a szerepvállalásokkal, de a katonákat mégis mindenki támogatja. És erre amerikaiként büszke vagyok.”