Büszkeség, trágya és balítélet

2015. július 12. 17:42

El kell fogadnunk, hogy az LMBTQ emberek elnyomása politikai ügy, aminek a megváltozásához politikai válaszokra és képviseletre van szükség.

2015. július 12. 17:42
Gulyás Márton
Index

„Ha saját magunk felvállalását, egymás elfogadását, és a jogegyenlőséget akarjuk éltetni, akkor tilos kerítések mögé vonulnunk. Szólok: ha jövőre valaki kerítéseket kezd kipakolni a vonulás helyszínén, én leszek az első, aki arrébb teszi azokat. És mellettem lesznek Budaházyék is, igen. Sőt, ha hírét veszik, hogy 2016-ban nem lesz fizikai elkerítés, valószínűleg még többen érkeznek majd ellentüntetőként, mint idén meg tavaly összesen. De ez kezelhető kockázat. A rendőrségnek vannak hozzá eszközei: tessék őket használni.

A rendezvényt megzavarókat háromszor felszólítani, és ha nem változtatnak a viselkedésükön, akkor intézkedni. Ennyi. A Pride-nak tétet kell emelnie ahhoz, hogy ne süllyedjen az érdektelenségbe, hogy ne válljon végleg súlytalanná. El kell fogadnunk, hogy az LMBTQ emberek elnyomása politikai ügy, aminek a megváltozásához politikai válaszokra és képviseletre van szükség. Mindehhez első lépésként pedig az kell, hogy végre kordon nélkül ünnepelhessünk – szabadon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
crydog
2015. július 13. 13:59
Sajnos a meleg közösség nem veszi észre hogy a baloldal csúnyán kihasználja öket a saját politikai -céljaik- érdekében, dehát összenö ami összetartozik-ennek a baloldalnak ennyi maradt: seggrázás, és vegzálás..nekünk -homofóboknak-tökéletesen megfelel ahol vannak..
magnamater
2015. július 13. 13:10
Politikai ügy a Pride: támadás a magyar nép ellen.Véleményét Tarlós, vagy a Főkert szellemesen kifejezte,bár ez a felvonulókat cseppet se zavarta, a trágya illatához hozzá vannak szokva.
1120
2015. július 13. 10:09
"El kell fogadnunk, hogy az LMBTQ emberek elnyomása politikai ügy..." Elnyomááás?! Vicc.
catalina9
2015. július 13. 09:27
A szivárvány szép és ritka. Amikor évente tüntet a szivárvány és mögötte felsejlik Soros György arca és pénze, akkor bizton lehet tudni, hogy ez tömény és gusztustalan manipuláció.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!