Gáz volt a 20 éves szerződés

2015. február 18. 11:46

Magyarországnak nem érdeke, hogy kizárólag az orosz gáztól függjön, az azonban igen, hogy ha nincs más lehetősége, akkor az orosz gáz biztonságos csatornán jusson el az ország területére.

2015. február 18. 11:46
Edward Blake
Spíler
„A következő 3 évben tehát még nem tudunk kilépni a gázszerződésből, de legalább nem kell egy összegben azonnal kiperkálni a fel nem használt gázmennyiséget. Ha pedig ezt felhasználtuk és megépül végre a horvát és a lengyel interkonnektor is, akkor az orosz gáz jelentős versenytársakkal találná szemben magát és így javulnak a magyar alkupozíció. Magyarországnak nem érdeke, hogy kizárólag az orosz gáztól függjön, az azonban igen, hogy ha nincs más lehetősége, akkor az orosz gáz biztonságos csatornán jusson el az ország területére.

Európa összekapcsolása

Az Európai Unió és az Egyesült Államok is akkor folytatna következetes és felelős politikát, ha végre megvalósítaná Nyugat és Kelet-Európa összekapcsolását. Amely nem csak autópályákat és vasútvonalakat jelent – bár a Baltikumban ez sem megoldott – hanem gázvezetékeket is. Az egész térség örömmel venné, ha nem csak papírokat gyártanának és magukkal lennének elfoglalva a brüsszeliek, hanem végre idekoncentrálnának egy kicsit. Alig várja itt mindenki a norvég meg az amcsi gázt, de Magyarország ahhoz kevés, hogy egyedül megvalósítson ilyen projekteket. Ellenben álságos az a politika, amely levágja Kelet-Európát az orosz gázról, de alternatívát nem kínál.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciprióta
2015. február 19. 06:18
faszfejü gázszakértő barátom...csak egy tény számotokra, a három baltikumi ország alig két év alatt megoldotta a cseppfolyós gáz fogadásának kérdését és jelenleg egy köbmétert sem vásárol a gázppromtól. Lényegesen olcsóbban és jobb minőségben kapja az energiát és nyugodtan ignorálja az orosz medvét....na ezt kapjátok be ..DDDDDDDDD
Pál Pusztai
2015. február 18. 22:50
Viktor nem tagadta meg magát hazudott egy picinyit az azonnali egyösszegű kifizetéssel. Mert ilyen nincs az alapszerződésben. Olyan viszont van,hogy 2020-ig kötelesek vagyunk lehívni a fennmaradt mennyiséget és értelemszerűen a lehívás ütemében fizetni. Valójában arról állapodott meg Orbán ami már rég rögzítve volt. De vegyük komolyan miniszterelnökünk állítását. Akkor meg még nagyobb a baj.2010 óta hatalmon vannak és ismerniük kellett a szerződés tartalmát. Ha igaz amit Orbán mond akkor milyen felelőtlen egy társaság irányítja ezt az országot ,hogy nem az orosz gázt hítták le hanem a nyugatit vették veszélyeztetve azt,hogy az oroszok benyújtanak egy 1000milliárdos csekket.Vagy mért nem kezdtek előzetes tárgyalásokat az átütemezésre már évekkel ezelőtt. Egy a lényeg Viktorunk újra hazudott. A cél az volt,hogy eltudja mondani megmentette az országot. Mennyibe is került az adófizetőknek ez a vendéglátás? Kissé költséges piár. Ha a haza hősének fényezéséről van szó semmi sem drága.
Kanóc
2015. február 18. 19:39
Ezt hívják politikának. A többieknek marad a komcsizás, stb.
abraxas
2015. február 18. 12:38
Végképp nem értem a ballibbantakat. Hiszen a találkozó lényege, hogy NEM kötöttünk új hosszú távú szerződést az oroszokkal. Ha valaki másnak van olcsó gáza, hozza ide és mi következmények nélkül megvehetjük. Magyarország mozgástere energetikai szempontól tovább bővült. Megszabadultunk egy korábban kőbe vésett elkötelezettségtől!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!