Gyilkosok

2015. január 09. 10:11

Újságírókat gyilkoltak le a terroristák Párizs közepén. A prófétáért álltak bosszút, meg a kalifájuk imázsán esett csorbáért.

2015. január 09. 10:11
Miklós Gábor
Népszabadság

„Nem volt nap, hogy ne jósolta volna valaki: az »iszlám államnak« nevezett gyilkos banda jól kipróbált, nem kevés európai születésű tagja által megjelenik a kontinensen, és itt folytatja az öldöklést. Ez bekövetkezett. Újságírókat gyilkoltak le a terroristák Párizs közepén. A prófétáért álltak bosszút, meg a kalifájuk imázsán esett csorbáért. A Charlie Hebdo ugyanis karikatúrát közölt al-Bagdadiról, aki magát az IS kalifájává nevezte ki.

Szóval itt vannak, és ezt kell tudomásul venni. Gyilkosokkal van dolgunk, elvetemült gonosztevőkkel, akik Szíriában és Irakban iszonyú rezsimet működtetnek, s ezt akarják áthelyezni hozzánk is. Ennek semmi köze nincs sem Izrael Állam létéhez, sem a palesztinok sorsához, sem pedig a kőolaj világpiaci árához. Európában az ideológia ölt.

Lehet persze azon gondolkodni, mi tette ezeket az embereket, családokat, népeket a nyugati civilizáció elkeseredett ellenfeleivé, miért vetik meg az emberi jogokat és gyűlölik a nőket, miért akarják a más vallásúakat rabszolgává tenni. Lehet okot találni, de csak idióták állíthatják, hogy mindez megmagyarázható és elfogadható bármilyen szempontból is. Nem az, hiszen az iszlám hívőinek elsöprő többsége nem így gondolkozik és még kevésbé cselekszik így. A gyilkosok frusztráltsága nem lehet mentség.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
harcimarci
2015. január 09. 17:46
"Lehet persze azon gondolkodni, mi tette ezeket az embereket, családokat, népeket a nyugati civilizáció elkeseredett ellenfeleivé..." Lehetne, persze, de mint tudjuk, az önálló gondolkodás nem a ti erősségetek. Amúgy innentől lehetne érdekes a cikk,visszakövetni az okozat felől az okokat. Igy azonban ez is marad az,ami a legtöbb ballib írás, szarrágás és önigazolás.
Brigadéros
2015. január 09. 17:14
Szertefoszlott a liberális mítosz, és a másság ájult tisztelete...Tudom, még a gondolattól is irtóztok...illiberalizmus?!
Willard
2015. január 09. 16:57
Nem tudom, mért épp a kommunista utódpárt lapja ír "iszonyú rezsimekről"... Az övéik milyenek voltak/lennének?
catalina9
2015. január 09. 16:38
Mohn [Hozzászóló kiszűrése] 2015. január 9. 15:47 :)))))) A napi hülye.." Mohnban!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!