A rozsdás lovag

2014. december 15. 13:25

Eddig a Fidesz olyan rendíthetetlen középkori lovagnak tűnt, melynek rettenetes páncélja mögé nem lehetett belátni.

2014. december 15. 13:25
Rab László
Népszabadság

„Eddig a Fidesz olyan rendíthetetlen középkori lovagnak tűnt, melynek rettenetes páncélja mögé nem lehetett belátni. Hogy a páncél belül rozsdás, azt már a föld- és trafikmutyi is igazolta, de a lovag megszeppent arca csak most vált láthatóvá. Olykor már riadt ez a tekintet, az éveken át megszokott pökhendi értelmezéseken átüt a bizonytalanság, nem segít a jogászkodós hadoválás sem (amit Orbán Vida Ildikónak javasolt). Idejutott a fél éven belül három választást diadalmasan megvívó Fidesz néhány hónap leforgása alatt.

Meglepő, hogy pont azzal a fegyverrel nem tudnak mit kezdeni, ami pedig a kezükre áll. Végül csődöt mond a törvényekkel és a normális gondolkodással szembeni agyonbeszéd, mellyel a hatalomra jutást kibrusztolták? De hát akkor mire volt jó a média szétverése, amikor a maradék nyilvánosság ízekre szedi és nevetségessé teszi a Hír TV meg a nyalonccsatornák hírmanipulációját? Éveken át jól működött és működik ma is az elhallgatás, mégis kiderülnek és szétterülnek a disznóságok.

Mi lesz a folytatás, ha a lopásokról és a csalfa pályázatokról a kommunikációs trükkök ellenére is értesül a nép? Tovább röhögünk a csetlő-botló, futsalos haverokat diplomatává maszkírozó Orbánékon? Hány Bayer-cikk tudja hatástalanítani a sok millió Facebook-felhasználó véleményét? És mi történik, mit kell arra mondani, amikor Kocsis Máté nejlonzacskóban kapja meg a népfelségtől az első pisimintákat? Olyan kérdések ezek, amelyekre Habonyék boszorkánykonyháján kell megtalálni a válaszokat. Ne legyen kétségünk afelől, hogy éjjel-nappal dolgoznak és dolgoztatnak rajta – vasárnap is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
briganti
2014. december 15. 20:53
Ó,be elegánsnak hiszi magát rab elvtárs? Esetleg felmutatná cinikus leírását 2006 utánról is? Vagy csak így sunyiból szurkálódunk? Ha igen, akkor ugyanaz a tetves bolsevik köpedék vagy, akik szemkilövetéskor hallgattak( sőt, már akasztottak volna is, mint az apjuk...), most meg adják a nagy európai(?) demokratát (mit?)? Moslék szarházi vagy.
várúr
2014. december 15. 18:53
Nem mellesleg Rab hazudik is, mintha kihallgatáson volna. Szíjártó EGYETLENEGY "futsallos haverja" került a külügybe. Ezt szaporította "haverokra" Rab et. Remélem, legalább a fegyőrök tanulmányozzák Rabot.
várúr
2014. december 15. 18:50
Fel fel, ti Rabjai a földnek! Rab azóta temeti a fideszt, amióta létezik. Csak azt nem értem, miért nem áll be Rab et. gyászhuszárnak.
komondor
2014. december 15. 18:49
Remek írás:-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!