Vasárnap

„Már évekkel ezelőtt figyelmeztetett a KDNP arra, hogy vissza kellene adni a vasárnap tiszteletét. Sok politikus mosolygott csak ezen, mert olyan »vénasszonyos« dolognak tűnik a felvetés, mintha itt csak egyszerűen csak Isten pihenőnapjáról lenne szó, meg a vallásoskodó KDNP fontoskodásáról. Pedig teljesen más irányból közelítettek a kérdéshez a kereszténydemokraták. Például abból, hogy a korlátlan vasárnapi vásárlás lehetősége és a plázakultúra kialakulása átalakítja a családok életét. Azaz elveszi tőlük azt a hagyományos értelemben vett vasárnapot, amelyen a család tagjai végre együtt lehetnek, egymás felé fordulhatnak, átbeszélhetik ügyes-bajos dolgaikat, s megélhetik azt az összetartozást, amit az olyan kicsi, de klasszikus rituálék is kifejeznek, mint a közös ebéd, a közös kirándulás és így tovább. Ilyesmi egy plázában aligha jöhet létre, jól látható, amint egy négytagú család átlépi a pláza küszöbét, szinte rögtön négyfelé is szalad, de ha együtt marad, akkor sem képes megtartani maga körül azt a bizonyos burkot. A család tagjai alig-alig figyelnek egymásra, hiszen a csillogó üzletek vagy éppen a játéktermek felől érkező erős ingerek lekötnek mindenkit. 

De nem tudják megélni a vasárnapokat azok sem, akik az üzletekben dolgoznak ilyenkor. Egy nemrég megjelent felmérés szerint nyolcvanöt százalékuk nő, azaz éppen az anya, a feleség hiányzik ilyenkor otthonról, pedig a teremtő úgy rendelkezett, hogy féltő, óvó és gondoskodó ösztöneivel ő tartsa össze a családot. (...)

Ennyit így hirtelen, hiszen az ügynek, ahogy mondani szokás, folytatása lesz, annál is inkább, mert a hírek szerint a javaslat, dacára a kormányzati támogatásnak, a nemzetgazdasági minisztert sem bűvölte el igazán. 

Halkan, a végére csak egy kérdést még: vajon nem keresztény ünnep-e tulajdonképpen a vasárnap? Úgy is mondják: az Úr napja. Mert akkor annál inkább illene megvédeni.”