A frusztráció Horváth Andráshoz vezet

2014. november 10. 13:46

A hálózatos ÁFA-csalásoknak az uniós belső piac, és maga a hozzáadott érték alapú adóztatás az oka, nem a korrupt tisztviselők.

2014. november 10. 13:46
Piréz Róbert
Tutiblog

Ha nem Horváth András »közismert információira« alapozták volna Goodfriendék, és az ő szimpatikus norvégcivil forrásai a kitiltásos büntit, hanem pl. az útépítő közbeszerzésekre, vagy Mászáros Lőrinc nem ellenőrzött feketemunkásaira, vagy az Orbány-bányákban dolgozó afrikai rabszolgákra, akkor valamennyire hihetőbbek lennének a vádakat megalapozó pletykák…


De érdemes megvizsgálni Horváth András egy évvel ezelőtt mondott, eredeti mondatait, ahol is egy 2006 óta épülő ÁFA-csalásokra specializálódott hálózatról beszélt. Arról az időről, amikor Gyuriferi bizalmi embereként, Vancsura István irányította a terület ellenőrzését, akit azóta szintén sikerült véres kardként körbehordozni a sajtóban, mint ex-NAV-os igazságbajnok. Az ő felelőssége volt ezeknek a gabonás csalások vizsgálata, ahol baloldali, sőt egy másik cikk egyenesen Bunge kötődést jelzett korábban, benne meggyilkolt strómokkal, Wiesz Tamással. Szép.

A hálózatos ÁFA-csalásoknak az uniós belső piac, és maga a hozzáadott érték alapú adóztatás az oka, nem a korrupt tisztviselők. Valamint az, hogy az Európai Bizottság nem engedi további termékek bevitelét a fordított ÁFA-fizetés rendszerébe. Nem meglepetés, Horvát András ezt is a magyar kormány tudatos mulasztásának tudta be, nem a bizottsági döntésnek. De hát mit várhatunk egy olyan »szakértőtől«, aki a számla jóhiszemű befogadóját akarja bűnvádi eljárás alá vetni, miközben erről a »hibás nemzetállami gyakorlatról« szintén uniós szintű bírósági döntés van érvényben.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tabakur
2014. november 10. 22:12
Haláli ez a Piréz Robi. A Tisza meg az ukránok miatt árad nem a sok esőtől.
Ouroboros
2014. november 10. 17:40
Ez miez?
OberEnnsinnen
2014. november 10. 16:41
"érdemes megvizsgálni Horváth András egy évvel ezelőtt mondott, eredeti mondatait, ahol is egy 2006 óta épülő ÁFA-csalásokra specializálódott hálózatról beszélt." No de, az kőkeményen demokratikus volt. Az akkor még - nyugatias, liberális demokrata - kormányzatot a legteljesebb elismerés illette az USA részéről. Emlékezzünk csak a Blinken stb. nevű nagyonliberális USA-nagykövetek szirupos kiállásaira a 10%-os államháztatási hiány-bajnok Féreg, elnézést: Gyurcsány-kormány mellett...
Viz Elek
2014. november 10. 15:46
Na lassan megindul a szerecsenmosdatás. Fölösleges pedig, mert akárhogy mosdatják is, nem lesz fehér. Az meg hogy Vidával és a többi általunk is ismert személlyel kezdték,csak jóizlésre és tapintatra vall. Kezdhették volna módjuk a földmutyi vagy a trafikmutyi szellemi szüleivel is, és akkor a maffiaállam igen nagy bajban lenne!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!