„Demokratikus kis sziget” vagy újabb történelmi beégés

2014. augusztus 15. 12:59

Előfordulhat, hogy a két országgyűlési választás után megint hoznak egy történelmi beégést, és mindössze 2 polgármestert adnak a közgyűlésbe, meg a kompenzációs listáról pár horváthcsabit.

2014. augusztus 15. 12:59
Piréz Róbert
Tutiblog
Ha félretesszük az újraegyesült baloldal kincstári pártkasszai optimizmusát, reálisan 5-6 kerületben lehet esélyük a győzelemre, de ebből is kilóg Tóth József (és Sanyitibi) magprovinciája, ahol - a budapesti kerületek közül egyedüliként - a Fidesz kevesebb szerzett, mint 40 százalék a nemrégiben lezajlott európai parlamenti választásokon. Sőt, összesen két kerületben végzett hátrébb a Fidosz, mint a három »demokratikusan« ellenzéki párt összesítve, tehát biztos polgármesterből csak kettő darabja van a baloldalnak, abban a két kerületben, ahol többségben vannak a szavazóik, Újpesten és Angyalföldön. Ha csak ezt nézzük, előfordulhat, hogy a két országgyűlési választás után megint hoznak egy történelmi beégést, és mindössze 2 polgármestert adnak a közgyűlésbe, meg a kompenzációs listáról pár horváthcsabit, de annyit nem, hogy hosszában fúrjanak alagutat a Duna alá, vagy ingyen legyen a békávé.

Van kockázat, tulajdonképpen nem meglepő, hogy akkora túljelentkezés volt az MSZP pártelnöki székére, mintha liberális jogvédőt kerestek volna Észak-Koreába. Ha kicsit kevésbé türelmetlenek, és kivárják azt az időpontot, amíg a tagság számszakilag tökéletesen egybevágó nem lesz a kiosztható párttisztségek mennyiségével, akkor hagyhatták volna nyugodtan Mesterházyt behúzni a harmadik szopórollert a Jókai utcába.
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alex44
2014. augusztus 15. 20:48
Kiváncsi leszek fletónak lesz e kedve táncolni, a választás után.
Vadjoe
2014. augusztus 15. 16:53
"... hagyhatták volna nyugodtan Mesterházyt behúzni a harmadik szopórollert a Jókai utcába." Szerintem is. Kunhalmi Ágnest úgy játszotta ki a DK-Együtt páros, ahogy csak akarta, szerencsétlen magából csinált hülyét azzal, hogy kétnaponta cáfolta saját maga korábbi nyilatkozatait. Egyébként nekem úgy tűnt, mintha az öreg rókák már nem is az MSZP-ben lennének, hanem a DK-ban és az Együtt-ben, ahhoz képest, hogy két fiatal pártról van szó. Egyértelműen ők a győztesei ennek a mostani helyosztásnak, ők tárgyaltak jobban.
balbako_
2014. augusztus 15. 15:37
A drasztikusan nagy bukás -bármilyen furcsán hangzik - a baloldal érdeke.
Mich
2014. augusztus 15. 15:30
Világos: a Ballik most szalad (teljes erővel) bele zsinórba a (2009 óta) zÖTÖDIK országos leégésébe...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!