Radikális változások előtt a Jobbik?

2014. június 17. 10:23

Noha Vona Gábort biztosan újra elnöknek választják, a Jobbik hatfős elnöksége jelentős változásokon eshet át a párt szombati tisztújító kongresszusán.

2014. június 17. 10:23
Szél Jegyzet
Jobbegyenes

Akik változást hozhatnak

Jobbikos körökben komoly esélyesként emlegetik a „két Pistát”, Apátit és Szávayt. Apáti István már két éve is megpróbálkozott az alelnökséggel, és már akkor sem sokon múlt, hogy bekerüljön. A népi humorral fűszerezett, lendületes felszólalásairól ismert egykori kocsordi jegyző nem fél olyan kényes témákban karcosan fogalmazni, mint például a cigánybűnözés, politikai pályafutását mégsem kísérik botrányok. Alelnöksége Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ellenlábasán, Gyüre Csaba jelenlegi alelnökön múlhat, kettejük feszült kapcsolata a Jobbikon belül közismert.

Szintén jó esélyekkel vághat neki a hétvégi választásnak Szávay István, aki hagyományosan jó kapcsolatot ápol a radikális nemzeti szövetségekkel (köztük az EMI-vel és a HVIM-mel) ugyanakkor a párton belül a szakmai politizálás képviselője. Fő kompetenciája a nemzetpolitika, és bár pozícióját gyengítheti a Jobbik várakozáson aluli áprilisi eredménye a külhoni magyar szavazók körében, a téma továbbra is az elkötelezett jobbikosok szívügye. Szávayról ráadásul emellett köztudott, hogy hallgatói vezetőként komoly tapasztalatokat szerzett szervezetirányításban, amely főleg a Jobbik belső működésével elégedetlenek számára lehet meggyőző érv.

Apáti és Szávay esélyeit mégsem a fent leírtak növelik igazán, hanem mert – állítják forrásaink – a radikális irányvonalat és a szakmai politizálást egyesítik magukban, így a különböző habitusú jobbikosok előtt egyaránt hitelesen léphetnek fel.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Castro
2014. június 17. 17:23
Kágébéla is alelnök-jelölt nem? Neki milyen esélyeket lát a dzsobbikos blog?
Ángyán Páván
2014. június 17. 15:06
"radikális nemzeti szövetségek" Hogy a HVIM milyen szövetség, majd kiderül.
Ángyán Páván
2014. június 17. 15:05
Faszpumpást a munkásosztály élire!
qccqccqcc
2014. június 17. 14:58
Bomlik a Jobbik? Ideje...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!