A bosszú láncolata

„Mint minden nagyobb társadalmi átalakulás esetében a rendszerváltás esetén is az egyik központi kérdés a »bosszú láncolatának« megtörése volt. Vagyis annak elérése, hogy az átalakulás ne járjon olyan materiális és szimbolikus átrendeződéssel, ami a vesztesek számára teljességgel elfogadhatatlan. Ebben az esetben ugyanis a konfliktus konzerválódik, ami jelentősen csökkenti az új status quo stabilitását.

A bosszú láncolatának problémájára a pártoknak a rendszerváltás óta nem sikerült megoldást találniuk, sokkal inkább úgy tűnik, hogy erre nem is igazán törekedtek. Ezt a konfliktust élesítette ki 2010 óta a kormány. Azáltal, hogy a különböző társadalmi csoportokkal való konfrontáció sorozatát hajtotta végre egy olyan állapotot idézett elő, ami az egyes csoportok számára külön-külön elfogadhatatlan. Ebben az értelemben a bosszú láncolatának logikáját nemhogy sikerült volna megtörnie, sokkal inkább felerősítette, és új feszültségpontokkal gazdagította azt. Ennek eredményeként pedig valójában nem is marad más választása, mint egyfajta »megelőző csapást« mérve a korábban megsértett társadalmi csoportokra, folytatni a hatalomcentralizációs törekvéseit.

A hatalomkoncentráció 2014-ben elkezdett, immár totalizáló, újabb szakasza tovább erősíti ezt a folyamatot. Ebben az értelemben pedig a kormány kényszerpályán mozog: minthogy elmulasztotta a bosszú láncolatának megszakítását, ezért egy a lehetséges ellenséget kutató paranoid szemléletre, és az ebből fakadó újabb és újabb konfrontációra kárhoztatja magát. Ahogy a konfliktus állandósul, úgy terjed ki a társadalmi kontroll igénye egyre szélesebb társadalmi szférákra, aminek következtében egyre több társadalmi csoportok számára elfogadhatatlan, és ezáltal összességében rendkívül instabil rend jön létre.”