Szájer: Európai szinten is védeni kell eredményeinket

2014. május 19. 07:00

Szájer József szerint az elmúlt években az igazi politikai front nem belföldön, hanem Brüsszelben és Strasbourgban húzódott- Szerinte azért kell a Fideszre szavazni, mert csak erős választói támogatással tudják megvédeni a rezsicsökkentést, a különadók politikáját, a munkaalapú társadalom érdekében tett kormányzati lépéseket.

2014. május 19. 07:00

A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) listájának második helyezettje szerint a május 25-ei EP-választás arról szól, hogy a következő időszakban az európai színtéren is meg tudja-e védeni Magyarország azokat az eredményeket, amelyeket eddig elért. Szájer József erről vasárnap Kőszegen, a pártszövetség EP-választási fórumán beszélt. Közölte: csak kellő erőt felmutatva, az emberek támogatását maga mögött tudva lehet majd megvédeni a rezsicsökkentést, a különadók politikáját, a munkaalapú társadalom érdekében tett kormányzati lépéseket.

A politikus szerint az elmúlt években nagyon gyakran az igazi politikai front nem itt Magyarországon, hanem Brüsszelben és Strasbourgban húzódott. Szájer József hangsúlyozta: a legfontosabb eredmény a gazdaság talpra állítása volt, még akkor is, ha a magyar vállalatok megerősítése és helyzetbe hozása érdekében még rengeteg a tennivaló.

Egész Európában Magyarország volt az egyetlen ország, amely külső segítség nélkül oldotta meg azt a feladatot, hogy kijusson a válságból – hangoztatta a kormánypárti politikus. „Saját erőnkből, a magyar emberek két keze munkájának eredményeképpen tudtuk elérni azt, hogy ma Magyarország az unió egyik legjobban fejlődő gazdaságú országa” – jelentette ki. Hozzátette: az emberek még egyáltalán nem érzik úgy, hogy eljött volna a Kánaán, de a válság legsúlyosabb időszakán sikerült túljutni, pedig emlékezetes, hogy a krízis Magyarországon hamarabb kezdődött, ami szavai szerint a szocialisták „hanyag és felelőtlen országlásának” a következménye volt.

Szájer József elmondta: a magyar kormány legfontosabb törekvése az volt, hogy a közteherviselés jegyében szétterítse a válság terheit, ezért vezették be a multinacionális cégeket és a bankokat érintő különadókat, ezeket a lépéseket azonban a kormány nem tudta volna megtenni, ha nem lett volna meg a kétharmad, ha nem érzi maga mögött a polgárok támogatását. A politikus a kőszegi vár lovagtermében 250 ember előtt elmondott választási beszédében szólt a létrehozott 300 ezer új munkahelyről, a bevezetett rezsicsökkentésről, a családtámogatási rendszer fejlesztéséről, valamint a keresztény értékeket vállaló alaptörvényről.

Véleménye szerint annak, hogy többi között ezeket is támadás érte az Európai Parlamentben, ideológiai, de legfőképpen gazdasági okai voltak, de hozzájárult a magyar baloldalnak nem a magyar emberek érdekeit előtérbe helyező politizálása is. Emlékeztetett: az alaptörvényt, a médiatörvényt is közvetlenül azután érték támadások Brüsszelből, hogy a magyar kormány a multinacionális cégek vagy a bankok érdekeit sértő lépést tett, vagy éppen egy-egy nagy cég nem nyert el valamely megbízást.

Szájer József utalt arra: a kifogásolt magyar törvényekről később rendre kiderült, hogy azok nem sértenek uniós jogot, amin pedig javítani kellett, abban egyezség született, és kijavították.

Ágh Péter, a Fidelitas elnöke, a térség országgyűlési képviselője szintén az összefogásra buzdította a hallgatóságot, szavai szerint ennek a Kőszegen és környékén élők már sokszor bizonyítékát adták. Nehéz napokon vagyunk túl, de összefogva ismét sikerült megvédeni Kőszeget és a környező településeket - utalt az utóbbi napokban a térségben kialakult árvízi helyzetre.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
6qwasyx
2014. május 19. 10:36
Az államadósság történelmi csúcs közelébe került, mindössze egyetlen egyszer, a második Orbán-kormány idején volt magasabb. 2010 második negyedévében 85,5 százalék volt a GDP-arányos adósság, ami közel 1 százalékkal magasabb a mostaninál. Akkor azért volt ilyen magas az adósság, mert kormánypárti politikusok Magyarországot Görögországgal hasonlították össze, ami a forint meredek esésével járt akkor (így a devizaadósság átértékelődése miatt nőtt az adósság). Most úgy látszik, hogy a tavaly év végén mesterségesen lecsökkentett tartalékok visszatöltése emelte az adósságot. Az állam nettó tartozása (a vagyon és a kötelezettség különbsége) az elmúlt két évben emelkedő tendenciát mutat. A március végén zárult egy évben az államháztartás hiánya 791 milliárd forint, a GDP 2,7 százaléka volt, ebből az idei első három hónapban 271 milliárd deficit keletkezett, ami a negyedéves GDP 4 százalékával egyenlő - közölte az MNB. 2014 első negyedévében a központi kormányzat nettó finanszírozási igénye 864 milliárd forint volt. A szektor pénzügyi eszközei közül nagymértékben növekedtek a jegybanknál elhelyezett betétek, miközben értékpapír- és hitelállománya csökkent. Kötelezettség oldalon jelentős állampapír-kibocsátás történt, a rövid lejáratú értékpapírokat elsősorban az egyéb monetáris intézmények vásárolták, míg a hosszú lejáratú államkötvények a vállalatok és a külföld állampapír-állományát növelték. A hitelállomány növekedésében az önkormányzati adósság átvállalás játszott elsődleges szerepet, amit a hiteltörlesztés részben ellensúlyozni tudott. A helyi önkormányzatok nettó finanszírozási képessége 529 milliárd forint volt az első negyedévben. A pénzügyi eszközök közül erőteljesen emelkedett a monetáris intézményeknél elhelyezett önkormányzati betétállomány, míg a kötelezettségek terén az adósságátvállalás következtében erőteljes csökkenés mutatkozott a hitel- és értékpapír-állomány tekintetében - írja a jegybanki elemzés. A társadalombiztosítási alapok nettó finanszírozási igénye 64 milliárd forint volt. Eszközeik közül jelentősen növekedtek kincstári betéteik, számottevően csökkentek viszont a háztartásokkal és vállalatokkal szembeni egyéb követeléseik. Kötelezettségeik terén a szállítói tartozásokban következett be jelentősebb csökkenés.
csuka
2014. május 19. 08:25
"„Saját erőnkből, a magyar emberek két keze munkájának eredményeképpen tudtuk elérni..." Az államadósság 19 ezer milliárd Ft-ról 24 ezer milliárdra nőt. Közben elfüstölték az emberek 3 ezer milliárd Ft nyugdíjmegtakarítását is. 8 ezer milliár Ft adósságnövelés. Ez a 'saját erő'? Szajer komplett idióta.
VakzKommondor
2014. május 19. 08:24
http://index.hu/belfold/2014/05/19/srb/ Ezt olvasgassátok, ne a sok szarházi harácsoló fideszes mszp-t.
csuka
2014. május 19. 08:20
Kár, hogy szajer rózsika jövedelme nem az átlagfizetés 1973-as szintjén van, mint a magyar embereknek! (30-40 szerese!) Bérek vásárlóértéke: 2010 - 1979es szint, 2013 - 1973-as szint. Munkahelyek száma: 2013 - 3,6 millió, 1973 - ~ 5 millió. Fejlődünk, fejlődünk. Visszafele.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!