Fideszes verseny

2014. március 31. 08:29

A Fidesz nem vitázik a kampányban, ez érvényes az avatógép szerepét magára vállaló Orbán Viktorra ugyanúgy, mint a kisebb-nagyobb vidéki halljakendekre.

2014. március 31. 08:29
Rab László
NOL

„A vita nem jó. Mert ha valaki őzik vagy dadog, esetleg összezavarják egy-egy munkanélküliségre vonatkozó kérdéssel, az visszaüt. A nyílt, bátor és őszinte verseny helyett – melyet a Fidesz őrült kormányzása alatt szisztematikusan eltüntetett – a szerencsétlen hammogást választják. És amikor az MSZP kiad egy közleményt arról, hogy az Orbán-kormány alatt kezd elveszni a remény, kiállítják a világutazó Zsigó Róbertet (annyit ment szolgálati autójával, hogy négyszer megkerülhette volna a Földet), aki bármikor képes összefüggéstelen szövegek előállítására. Nem is szokták idézni a hírportálok, mert nehéz lenne megfejteni a logikátlan okfejtést. Arról szokott beszélni, hogy a patás baloldal hülye.

Apropó pata. Félnek a versenytől, mint ördög a tömjénfüsttől. Ellenfeleiket leszólják, szerencsétlennek, lejártnak és legtöbbször bukottnak minősítik, a nézhetetlen tévéikben, rádióikban sorjáznak az ellenfelet gyalázó minősítések. A versenytárs gyenge, erőtlen. Azt sugallják, hogy könnyű lesz a diadal, a harmatos baloldal vidáman legyőzhető. Kicsit hasonlít arra a jelenetre, amikor a megye II-ben focizó élcsapat újoncot fogad, és előre iszik a medve bőrére. Aztán a meccsen mégsem jönnek be az ezerszer elgyakorolt trükkök.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2014. március 31. 15:15
Vitakozzon Meseházy a parlamenti bizottságban Simon et. vagyonkájáról. Orbán négy éven át vitázott itthon és az EU-parlamentben. Ráunt az örökös hazudozásra, gyalázkodásra. Mi is ráuntunk a ballib fröcsögésre.
Horst_Tappert
2014. március 31. 13:31
A ballib felgyújtotta a házat, majd miközben a Fidesz oltja, odaállnak és fikázzák a módszert és arról hablatyolnak, hogy ők mennyivel jobban oltanának. És közben kikérik maguknak, hogy a Fidesz nem hajlandó megvitatni velük az oltás megfelelő módját... A pofátlanságnak valóban nincs határa...
photopaper16
2014. március 31. 11:38
Rab, te az maszop médiacsicskája vagy, a Puch fizet téged.
balbako_
2014. március 31. 11:19
380 ezerről 40 ezerre estetek, még négy év múlva lesz aki olvassa ezt a szart? Ezen tökölődj előítéletek Rabja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!