Pintér Sándor becsülete

2014. február 13. 12:39

Pintér Sándor hazudik, megint. 2010-ben a jövőről hazudott, amikor azt állította, hogy két hét alatt rendet tesz.

2014. február 13. 12:39
Krémer Ferenc
Galamus

Pintér Sándor hazudik, megint. 2010-ben a jövőről hazudott, amikor azt állította, hogy két hét alatt rendet tesz. Ő maga, személyesen, karizmáját megfeszítve leküzdi a gonoszt – ígérte. Most pedig az eddigi munkájáról hazudik. Azt állítja, hogy a bűncselekmények száma a 2012. évi 420 ezerről 2013-ban 358 ezerre csökkent. Mindezt már elmondta egyszer a BM évértékelőjén, bár akkor 428 ezer 2012. évi bűncselekményről számolt be.

Az igazság az, hogy egyik adat sem valós. Most két lehetőség van, vagy a minisztérium beosztottai szándékosain akarják nevetségessé tenni a minisztert, vagy a rendőrség belső viszonyainak megfelelően Pintér szigorú utasítást adott az adatok meghamisítására, esetleg ő maga írta át a számokat. Nem tudom melyik az igaz, de egyik sem vet jó fényt Orbán Viktor kedvenc miniszterére – mert hiszen ki lehetne a kedvence egy diktátornak, ha nem az elnyomásra alkalmas szervezetek vezetője? A magyar rendőrségen és a rendőrségi oktatásban végrehajtott változások célja ugyanis az volt, hogy ilyen szervezetté tegyék a rendőrséget.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wazze
2014. február 13. 17:31
Hát igen, ilyen sem sűrűn van, de ennek a zsidónak most kivételesen igaza van!
atila68
2014. február 13. 15:30
Tudod Ferenc nem csak érezhetően jobb a közbiztonság, hanem a tisztaság is nagyobb az utcákon, és a közparkokban.
balbako_
2014. február 13. 14:36
Ha a galamusokat és Pintért összevetem, én Pintérnek hiszek.
ördöngös pepecselés
2014. február 13. 14:15
no itt a legújabb szagértő a valós adatok szagértője
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!