A Jobbik a magyar hatvannyolc

„Fiatalok és tanultak. Nyitottak a világra, dinamikusak és sikeresek. Sokuknak van főiskolai vagy egyetemi diplomájuk. Választékosan beszélnek, igényesen öltözködnek, és kiválóan értik a modern média nyelvét. És válaszokat adnak olyan kérdésekre is, amelyeket senki se merne amúgy feltenni.

A külföldi, de akár a magyar közvéleményt is meglepheti, kikről is szólnak a bevezető sorok. A szélsőjobboldali Jobbik híveiről van ugyanis szó.

A Jobbik tagságának és híveinek többsége számos tekintetben más, mint amilyen kép a közvéleményben él róluk. Nem buta nácik, nem vidéki bunkók, nem bajkeverők és balhézók, nem örök vesztesek. Az olyan jelzők, mint a »náci« vagy a »fasiszta« nem megfelelőek a leírásukra. 

(...)

Sok fiatal magyar undorral tekint országának vezetőire, akiket korruptnak, bűnözőnek, megkövesedettnek és hazugnak tart. E fiatalok megvetik az idősebb generációk életfelfogását, és felróják nekik a Kádár-korszak cinikus hallgatását és a posztkommunizmus rezignált letargiáját.

Egy nem kommunista múlttal terhelt országban ezek a fiatalok vélhetően a radikális baloldali elveknek vagy a civil társadalom haladó mozgalmainak lennének a hívei. Magyaországon sok fiatal számára azonban éppen a jobbikosság számít menőnek. Sikk »nemzeti radikális« elvekkel azonosulni, sikk »nemzetiesen« öltözködni vagy az Árpád-sávos kitűzőket, matricákat hordani.”