A Horthy-kultuszt építik szisztematikusan

2013. november 04. 19:46

Az Orbán-kormány a Horthy-kultuszt építi újjá a maga módján a Kossuth téren is, így nem csoda a Jobbik kultuszépítése sem.

2013. november 04. 19:46
Mesterházy Attila
Mesterházy Attila
Mesterhazyattila.hu

„Horthy Miklós mellszobrának avatása a mai politikai kurzus személyi kultuszimádatának egyenes következménye. A mai politikai légkörben egy ilyen gyalázatos rehabilitáció következmények nélkül megvalósítható.

A Fidesz tiltakozása álságos: csak azért tiltakozik a szoboravatás ellen, mert attól tart, a külföldi baloldali média antiszemitizmus címén rossz színben tünteti fel ismét Magyarországot. Az akciót nem ezért, hanem a Horthy-kultusz dicsőítésének gyalázata miatt kellene elítélni. Azért, mert ez a korszak okozta százezrek és ártatlanok halálát, akiknek zsidó származásuk volt a bűnük.

Az Orbán-kormány a Horthy-kultuszt építi újjá a maga módján a Kossuth téren is, így nem csoda a Jobbik kultuszépítése sem.

Örülök, hogy többen tüntetnek a szoboravatás ellen, mint mellette. Örülök, hogy ma többen vannak azok Magyarországon, akik nem felejtik el történelmünk legsötétebb korszakát. Akik joggal félnek attól, mindez megimétlődhet, ha nem tiltakozunk. Akik látják a veszélyt. Akik figyelmeztetnek! Csatlakozom hozzájuk!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bro222
2013. november 05. 21:08
Napi kötelező rettegés...
Arbiter
2013. november 05. 19:14
Nem véletlen a Fidesz-rezsim vonzódása a Horthy-korszakhoz! A Horthy-korban a társadalom minden rétegét áthatotta az a négy eszme, mely 1920 és 1944 között az egész országot jellemezve szimbolizálta magának a rendszernek a lényegét. Az első a revízió vágya (Trianon „visszacsinálása”), a második a buzgó keresztényi vallásosság, a harmadik a nemzeti hevület, azaz a nacionalista magyarságtudat, és végül a negyedik a tekintélyuralom elve, vagyis a Szent Korona, az állami vezetés, a kormányzó, az arisztokrácia feltétel nélküli, megkérdőjelezhetetlen tisztelete. Horthy idején 1920 és 1944 közt hazánk az igazságtalanságok, a megkülönböztetések, a nyomor és a kirekesztés országává vált! Épp mint ma! Ráadásul a Horthy-kor tele volt sikertelenségekkel is. A kezdetén, 1920 és 1929 közt az első világháború traumáját próbálta kiheverni az ország. Nemzetközi szinten elszigetelődtünk, hisz a háború győztesei nem kereskedtek velünk, a vesztesek pedig még nem bírtak üzleti kapcsolatokat kiépíteni, mert hasonló gazdasági bajokkal küzdöttek, mint mi. Nyögtük a jóvátételt, miközben óriási volt a nyomor, a nélkülözés és az infláció. Nem voltak munkahelyek, a vidéki parasztság pedig nyomorúságos körülmények közt tengődött. Aztán Bethlen István kormánya lassan konszolidálta a helyzetet, kölcsönöket vett fel a Népszövetségtől, létrehozta a Magyar Nemzeti Bankot, és Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter munkásságának hála egy lassú emelkedés vehette kezdetét. Ám alighogy beindult a növekedés, megérkezett a nagy világválság, és a magyar gazdaság újra visszasüllyedt a háború utáni szint közelébe. Gömbös Gyula idején – a 30-as évek közepére - aztán végre kilábaltunk a válságból, mert Németország,. Ausztria és Olaszország felvásárolták mezőgazdasági többleteinket. A gazdaság talpraállása után az ország-vezetés már a revízióra is gondolni tudott, és külföldi támogatókat kezdett keresni a trianoni diktátum újratárgyalásához. Ám csupán egyetlen külföldi politikus figyelt oda problémáinkra, egyetlen európai vezető volt hajlandó megígérni, hogy támogatja nagy-Magyarország visszaállítását, mégpedig Németország kancellárja Adolf Hitler. A támogatásért viszont magas árat kért, mégpedig az elköteleződést Németország oldalán. Miközben Hitler ígérete szerint visszajuttatta számunkra Dél-Szlovákiát és Észak-Erdélyt, ennek fejében be kellett vezetnünk a szégyenletes zsidótörvényeket, ki kellett lépnünk a Népszövetségből, és csatlakoznunk kellett a fasiszták Háromhatalmi Egyezményéhez. Hazánk követte a nagy szövetségest a második világháborúba is, és 1943 január 12-én elpusztult hadseregünk a Donnál. A második világháború meggyötörte és kivéreztette a magyar népet, hullottak katonáink a fronton és nagy volt a nyomor idehaza is. MA UGYANEZ ZAJLIK, HA NEM IS HÁBORÚVAL! Ma is tönkretesz mindent egy diktatórikus rezsim! http://tortenelemklub.com/magyar-toertenelem/haboruk-forradalmak-es-a-horthy-kor-1914-1945/703-a-horthy-kor-megitelese
MacElek
2013. november 05. 08:32
Mesterházy biztos inkább Rákosinak állítana szobrot.
mustármag
2013. november 05. 07:50
A bajai kultuszt nem sikerült kiépíteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!