Élőszentek

2013. november 02. 11:16

Megérezhetünk valamit a szentek közelségéből. A hatalmas szobrok bumfordi esetlegessége sem fedi el a tényt, hogy egykor élt emberek szenvedésével szembesülünk.

2013. november 02. 11:16
Hörcher Ferenc
Kultúra és Kritika

„Emeljük ki meghatározó motívumaikat, testrészeiket, azokból készítsünk hatalmas, mozgó szobrokat, melyekbe építsünk jó látható módon olyan gépi elemeket, melyek mozgatásukat végzik, s tegyük őket a látogatók által gombnyomás segítségével mozgathatóvá. Ezek a kinetikus szobrok ráadásul legyenek úgy megszerkesztve, hogy gombnyomásra végrehajtott mozgásukkal zajt csapnak, zörögnek, dübörögnek és csikorognak, és valóságos kínt tudjanak okozni az ábrázolt szentnek. Az eredmény: Szent Jeromos egy gombnyomásra kővel kezdi ütni a mellkasát, Szent Tamás pedig kinyújtott mutatóujjával bök bele Jézus sebébe.

Sokkoló művek, ha tetszik megrendítőek. Mi mérjük a szenvedést hőseinkre. Persze, csak ha megnyomjuk a gombot. Ha viszont nem tesszük, halottak maradnak szentjeink. Lehetetlen helyzet, így vagy úgy, a bűn elől nincs menekvés. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy játékos ötlet? Hiszen a kinetikus szobrok korábbi nagy korszakára emlékeztet, a modernizmus hőskorára. Tehát két értelemben is a múlttal szembesít: klasszikus festmények kinetikus feldolgozásai ezek, a múlt és a modernitás összekapcsolásai, az utókor ironikus távlatából.

De mindezeken, tehát játékon, zajon, sokkoláson túl megérezhetünk valamit a szentek közelségéből. A hatalmas szobrok bumfordi esetlegessége sem fedi el a tényt, hogy egykor élt emberek szenvedésével szembesülünk. A művész pedig láthatóan teljes egzisztenciájával vett részt a projektben: a falakon látható hatalmas kollázsokon a fájdalmak kimerítő katalógusát adja, mint egy képeskönyv, vagy anatómiai atlasz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Finale*
2013. november 02. 15:19
Olyan jo volna meg tobb ilyen temaju irasokat olvasni ontol .
Finale*
2013. november 02. 15:10
"A szenvedésről a rákbetegségen átesett művész első kézből szerzett tapasztalatai azonban nem csupán elborzasztóak: az aprólékos gonddal dolgozó, középkori mesterembereket idéző feldolgozásmód épp a szenvedések rajzán keresztül képes megjeleníteni szeretett szentjeinek szentségét – azt az erőt, amelyet hitük adott nekik, s melynek segítségével a szenvedést is meg tudták szelídíteni. Így végső soron még sem a kínt visszük magunkkal a kiállításról, hanem a művész szemének és kezének munkájából újra születő szentség élményét, vagy egyszerűbben szólva, valami ismeretlen eredetű, hitben fogant, éltető szeretet-kovászt." Frida Khalo tudott meg a szenvedesrol ,pontosabban a sajat szenvedeserol igy festeni. O igy dolgozta fel testi fogyatekossagat ,betegseget ,a kepein elsosorban nem a kint latjuk ,hanem a gyonyoru not .
magnamater
2013. november 02. 14:14
Régi német és cseh templomokban templomtornyokban szintén voltak fából faragott mozgó szobrok, inkább szolgálva az érdekességet,mint az áhítatot.No de ez nem baj: tegye mindenki, mire Isten tehetséget adott, kinek a szentségre, kinek a művészetre.
Obulus
2013. november 02. 12:00
"Nem tudtam, mi ez a hosszú sor a National Gallery központi termében." Kedves Hörcher Ferenc, ez elég baj. Nyugat -Európában mindenhol általános jelenség egy jelentős kortárs kiállítás kapcsán. Nálunk csak az impresszionisták és poszt impresszionistákig jutott el a nagy közönségérdeklődés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!