Korszakváltás Göndör Istvánnal

2013. november 14. 09:50

Az elmúlt 8+4 évvel leszámolni készülő Együtt-PM nagykanizsai jelöltje jelenleg az MSZP országgyűlési képviselője, a Szociáldemokrata Platform ügyvivője, az Országgyűlés jegyzője.

2013. november 14. 09:50
Balogh Ákos Gergely
Mandiner

„Vannak a kormányváltók között sokan, akik még nem döntötték el, kit válasszanak helyette. Kit válasszanak, ha nem kérnek az elmúlt 8 évből sem, és pláne nem az elmúlt négyből. A sajtóban őket szokás bizonytalannak nevezni. Pedig két dologban nagyon is bizonyosak. Egy: el akarják küldeni Orbán Viktort, be akarják csapni mögötte az ajtót. Kettő: nem akarják azt sem, hogy az ablakon meg visszamásszon az a politika, amitől Magyarország összességében már több mint egy évtizede szenved. Ezeket a polgárokat nekünk kell elvinni szavazni. Nekünk, az Együtt-PM Szövetségnek, mert másnak erre már nincs esélye.″ – Bajnai Gordon beszéde az Együtt-PM jelöltbemutató gyűlésén.

„Fontos, hogy helyben beágyazott, közkedvelt, politikában, közéletben, civil kultúrában résztvevő szervezetek közösségével állapodjunk meg, mint amilyen a Nagykanizsai Demokratikus Kerekasztal (NDK) is. A megállapodás eredményeként 2014 tavaszán »kiváló« országgyűlési képviselő-jelöltet tudunk indítani, a helyi »értelmiségiek«, az NDK javaslata alapján, Göndör István ez a személy. Azonban az MSZP-es honatyának még rendeznie kell viszonyát pártjával, onnéttól pedig az Együtt 2014-PM jelöltjeként fog feltűnni. Ugyanis Göndör István az egyedüli személy, aki e térségben mandátumot tud szerezni. – Szigetvári Viktor Nagykanizsán, a pártszövetség helyi jelöltjének bemutatásán

Az elmúlt 8+4 évvel leszámolni készülő Együtt-PM nagykanizsai jelöltje jelenleg az MSZP országgyűlési képviselője, a Szociáldemokrata Platform ügyvivője, az Országgyűlés jegyzője. 22 évesen, 1972-ben lépett be az MSZMP-be, 1985 és 1989 között párttitkár volt a munkahelyén. 1994 óta parlamenti képviselő, háromszor egyéniben választották meg, egyszer-egyszer megyei, illetve országos listáról került be.

Tökéletes választás, tökéletes eljárással: az MSZP nagykanizsai szervezete nem Göndört indította volna, így lett a jelenleg is az MSZP-s padsorokban ülő politikus a korszakváltók jelöltje. És még csak nem is feltétlenül Göndör a korszakváltás fő garanciája, hiszen az Együtt-PM jelöltjei között ott van Veres János ügyvédje, Helmeczy László is, aki még csak a Fidesz, a Centrum Párt, valamint az MDF színeiben tűnt fel eddigi politikai pályája során.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2013. november 14. 14:48
Haj, haj, haj, megőszül a fejemen a Göndör haj! Baj, baj ,baj, hogy szegfűs helyett Libást nyalok, ajjaj jaj! Az Együtt -PM kontrollálandó a jávoroskarácsony befolyását a "szocialista vonalat erősítik", mint Sztálin a moszkovitákkal az újdonsült magyar Köztársaságot!Helmeczyben pedig a "haveri kutyáival" a védőőrizetet biztosítják!/az MLSZ jobb iskola volt neki, mint bármely Lukács-Heller filozófiai stúdium!/
kaktuszvirág
2013. november 14. 12:20
Ez a faszi az igazi korszakváltó!!!
balbako_
2013. november 14. 12:15
Egy valóságos Jolly Joker. Baloldali J.J.
Nemzeti Mutyikos
2013. november 14. 11:46
a fideszes seggfejeknek pofajuk laposba! amig zuros matyival es pozsgai elvtarssal alkotmanyoznak addig kuss legyen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!