Erőszakot hozott a mobil Afrikába

2013. június 29. 23:26

A technológiai eszközök önmagukban nem jótékonyak vagy károsak, nem szüntetnek meg vagy idéznek elő politikai konfliktusokat.

2013. június 29. 23:26
Háhner Petra
Média 2.0

„Nemcsak a tüntetők vették hasznát a közösségi médiának: az iráni vezetők Facebook-profil alapján azonosították be a az ellenzéki mozgalmak résztvevőit, majd fenyegető és zsaroló emaileket írtak, így próbálták őket a tüntetés befejezésére kényszeríteni. A mozgalmat végül leverték, számos résztvevőt kivégeztek. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az elnyomás és az igazságtalanság ellen harcolók mellett hekkerek, diktátorok, terrorszervezetek, kémszervezetek vagy a titkosszolgálat is gyakran nyúlnak ezekhez az eszközökhöz.

Csak illúzió a Twitter-forradalom

Felfedezhető némi párhuzam a Twitter, a Facebook és a Google diktatórikus rendszerekben játszott szerepe és a szovjet blokkban fogható nyugati rádióállomások, valamint a szamizdatkiadványok funkciója között, amik fontos szerepet játszottak az ellenzéki gondolkodás kialakulásában. Azt viszont erős túlzás lenne feltételezni, hogy ezek nélkül a vasfüggöny a mai napig létezne, hiszen a nyugati ideológia részben azért tudott begyűrűzni a kommunista országokba, mert már omladozóban volt a rendszer. A bukás egy hosszabb folyamat része volt, amiben a kommunikációs technológia hozzájárulása csak egy a számos tényező közül. A technológiai eszközök önmagukban nem jótékonyak vagy károsak, nem szüntetnek meg vagy idéznek elő politikai konfliktusokat, hatásuk pedig nagyban függ attól, hogy kik, milyen céllal és milyen társadalmi és politikai környezetben használják őket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2020. április 13. 11:17
Nemcsak Afrikában, minálunk is erőszakot hozott a mobil: a kisebbség sikerrel megszerezte a többség mobilját.
Békafa őrnagy
2020. április 13. 11:16
Ez hülye. De most komolyan elhiszi valaki, hogy a Kis János meg a fostos Demszki szamizdatjai miatt omlott össze a szovjet birodalom? El kéne kezdeni tanitani a fiatalokat a valóságra.
békalepcse
2013. július 01. 10:05
Ahhoz előbb fel kéne tudni ébreszteni álomvilágukból. Mert ez a tecnikai őrülés, kockulás ahogyan kölkeim nevezik, egyszerűen rémálom. Pontosan tudják, de erőtlenek tenni ellene. Egész eddig ők maguk kérték, ne legyen net itt a tanyán, mert az nekik nem lesz jó. Most mégis kérik, pedig mondják is milyen rossz...
GV0917
2013. július 01. 10:04
Minden kornak megvan a maga tecnikai ezköze, amellyel az adott korban hatékonyan kommunikálhatott.Egy egy új találmány megsokszorozta az információ mennyiségét és terjedési sebességét! Ezek irányított használata vagy veszélyeket, vagy kifejezetten az emberek gazdasági hasznát, jólétét, szórakotását szolgálják. Olykor bilincset, mert minden elküldött jelet rögzítenek-ott, ahol erre kiváncsiak.Ez relatív.Az információ tartalma határozza meg, hogy a kezelők ezt magukra nézve veszélyesnek tartják, vagy érdektelennek. Ma már közel van az emberi agy tulajdonságaival bíró, de annak szubjektumát kizáró eszközök használata. Viszont egy óriási hátránya van az egésznek! Egy csecsemő is képes az egész rendszert egy mozdulattal lebénítani és az összes információ elvész! Ha az energiát kiiktatják!Az ember óriás-de egy pillanat és visszavedlik pitechantropus-sá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!