A Semjén-ügy: lemondást és oklevél-visszavonást várunk

2012. december 10. 10:41

Egy csaló nem alkalmas arra, hogy az egyik legfontosabb közjogi méltóság, a miniszterelnök általános helyettese legyen.

2012. december 10. 10:41
Milla
Nem tetszik a rendszer?!

Semjén Zsoltnak mennie kell! Miniszterelnök-helyettesként egy olyan ember nem folytathatja pályáját, aki mások szellemi termékével szerzett tudományos fokozatot, illetve másoddiplomát.

És lenne feladata a Parlamentnek is. El kell fogadni egy olyan szabályt, amely alapján az ELTE visszavonhatja a diplomát mindazoktól – így Semjén Zsolttól is –, akik úgy szerezték meg a diplomájukat, hogy a diploma megszerzésének idején hatályos szabályokat is megsértették. Vagyis ha valaki 1992-ben szerzett diplomát jogellenesen, de az ma derül ki, akkor legalább ma lehessen következménye a jogsértésnek. És ne az legyen, mint ma a SOTE és a köztársasági elnök közötti jogvitában van: nehogy már a tisztességesen eljáró felsőoktatási intézmény sértsen jogot azzal, hogy a tisztességtelenül eljáró volt hallgatójának adományozott oklevelet vagy tudományos fokozatot visszavonja. Az ilyen és ehhez hasonló jogvitára okot adó jogalkotási mulasztást egyértelmű szabályokkal kell haladéktalanul pótolni.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jerom960
2012. december 11. 07:13
Tetves MILLA-s banda,elmentek a sunyi kurva anyátokba.Akkor követeljétek Semjén lemondását,amikor az összes tagotok és szekértolótok a diplomamunkáját hasonló vizsgálat alá vették.Mert nem az a probléma Semjén diplomájával,hogy Ő miniszterelnökhelyettes,hanem(ahogy állítjátok)az,hogy sok az idézet.Nos ,akkor lássuk a diplomákat,mennyi az idézet benne,Grál-lovagok? Szemét bolsevik söpredék.
várúr
2012. december 10. 17:01
Épp ez a takony milla beszél csalásról? Hogy is volt az alternatív köztársaságielnök-választás hülyegyerekek? Hogy is bukkantyúzott a saját jelöltetek, aki a legtöbb szavazatot kapta? Vicc volt az egész, de ezek után nem kéne ekkora pofát tátani senkiháziak.
Andy
2012. december 10. 16:48
Balbunkók!De jó nagy öngólt löttetek már megint!Egy évvel a dipőlomamun ka után megjelent dolgozatból plagizáltak?Ha-ha-ha!Szopás van?Fleto diplomája mikor kerül már elő?Flelül lesz vizsgálva a sok foxi-maxi is.Fel fogják tőletek kérdezni a szorzótáblát,ráb.tok ge-ci-k!
magnamater
2012. december 10. 15:23
A jobboldal ezt mért nem tudta: nemzeti vagyon lenyúlásáért, vérbíráskodásért,gyilkosságokért, hazaárulásért nem lehet politikust buktatni, csupán a diplomamunkák után kell kutakodni?! Vagy inkább arról van szó, a mi kutyánk kölke mindent megtehet,a másét mondvacsinált ügyért is agyon lehet verni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!