Bajnainak szakítania kell elődeivel

2012. október 30. 09:10

Bajnai Gordon lehet az első olyan miniszterelnök-jelölt, aki őszintén szól a választókhoz és kimondja: mindenkinek gondoskodnia kell saját magáról.

2012. október 30. 09:10
Nehéz-Posony Márton
kapitalizmus.hvg.hu

„Nem lehet tovább az ingyenes egészségüggyel, ingyenes felsőoktatással és hasonlókkal hitegetni honfitársainkat, mert egészen egyszerűen nem áll és nem is állhat rendelkezésre az ezekhez szükséges forrás (eddig is csak hitelből állt rendelkezésre). És főképp azt jelenti, hogy a »munkát, kenyeret!« típusú követelésekre kedvesen, de határozottan nemet kell mondani.

Bajnai számára történelmi lehetőség adatott arra, hogy szakítson elődeinek az ígéret-licitben kimerülő választási stratégiájával. A választók több mint 50 százaléka ugyanis nem kötött ki egyik nagy tábor mellett sem, talán éppen azért, mert elege van az ígérgetésekből, s erre minden oka meg is van.

Bajnai Gordon lehet az első olyan miniszterelnök-jelölt, aki őszintén szól a választókhoz és kimondja: az egyén boldogulása nem az állam feladata, hanem mindenkinek gondoskodnia kell saját magáról. Ennek megfelelően pedig át kell alakítani az állami újraelosztás rendszerét, ami szükségképpen érdeksérelmekkel jár majd. Történelmi lehetőség van tehát arra, hogy a választók végre ne legyenek hülyének nézve. Hogy ehhez van-e kellő bátorsága, az pedig Bajnai felelőssége.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gilice
2012. október 30. 20:07
A cikk írója Bajnainak tulajdonít olyan gondolatot, amit eddig - úgy tudom - soha nem mondott, írt. Mert letöltöttem az október 23-án mondott beszédét, most újra átolvastam, de semmi ilyet nem találtam. Olyat igen, mint: "Másodszor, új megállapodás kell a szolidaritás kérdésében is, mert nem igaz, hogy mindenki annyit ér, amennyije van... A szolidaritás nem kegy, hanem felelősség egymásért és kölcsönös tisztelet egymás iránt. A fent lévők kötelező felelőssége a lent lévőkért. De cserébe az alulra születettek és az oda csúszottak felelőssége is a közös célokért. Munkával és munkakereséssel, tanulással és taníttatással; közös erőfeszítéssel. Olyan szolidáris társadalomban akarunk élni, ahol nehezebb lecsúszni, de könnyebb felemelkedni. Ettől lesz több a haza, mint az ország!" Meg eszt: "Nehéz lesz, mert a szívünkbe rejtett másik Magyarországnak két ellensége is van. A reményvesztettség és a csodavárás. E kettő a mi fő ellenségünk, mert mindkettő a tétlenségre sarkall. És tudjuk, a „rossz győzelméhez az is elég, ha a jók nem tesznek semmit.” Tennünk kell tehát mindannyiunknak. Tennie szülőnek és gyereknek, nyugdíjasnak és diáknak. Tennie civilnek, jogvédőnek, bloggernek és volt miniszterelnöknek; kapusnak és csatárnak egyaránt!"
kjkj945
2012. október 30. 19:12
http://admin.borsonline.hu/20090417_bajnai_elit_otthonba_fizette_be_nagymamajat_ és szakít velük???
Claypool
2012. október 30. 19:02
"Mindenkinek gondoskodnia kell saját magáról.." A bölcsek köve, ez igen! :D
puszika
2012. október 30. 14:21
Csak arra vigyázz kisfiam ,nehogy felébredj!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!