Alku az alkuért

„Európa nagyjai gyors és azonnali fegyverletételt vártak Budapesttől, a multikat sértő válságadók visszavonását, privilégiumaik meghagyását. Elvárták viszont többek között a szociális kiadások totális lefaragását. Ez megint nem csak vízió, elég Athénig elmenni, elolvasni a görög reformprogramot.

Erről, és nem a bírák nyugdíjazásáról vagy Simor bankelnök pénztárcájáról szólt az igazi vita fél éven át. Egy uniós tagállam a valóságban – és az eddigi gyakorlat szerint – akkor és azt csinál bíráival, amit akar, jegybanki tisztségviselőit meg akár Donald kacsára is felesküdtetheti, amíg azok teljesítik a »jó nagybácsi« elvárásait.

A féléves alkudozás ahhoz kellett, hogy a magyar konvergenciaprogram ne athéni megoldás legyen. Hogy lehetett volna jobban, akár nyíltabban, bevállalósabban? Valószínűleg igen. Azonban ez nem történelmi, s pláne nem reálpolitikai kategória.

Amúgy meg az elkövetkező hetekben az IMF-fel tárgyalva bőven lesz alkalom javítani.

Mert még egyszer: az EU-bizottsággal való csata csak az igazi ütközet előszobája volt. Az IMF nem fog politikai követelésekkel előállni, az nem ildomos. Azonban abban a pillanatban, amikor a hitel avagy készenléti keret feltételeiben nézeteltérés keletkezik, Brüsszelben újra magyar bírákról, magyar adatvédelemről, sőt a nyúlketrecek rasszista szabályozásáról fognak beszélni.”