A magyar parlamentarizmus vége

„De hogy lehet ezt megakadályozni? – tették fel a kérdést baloldali ideológusok.  Megpróbálták »tömegmozgalmakkal«. Kiderült, hogy a kormány oldalán jóval nagyobb a tömeg. Akciózással – a komikumig fokozott hangulatokkal. (Leláncolni magukat; éhségmenetben: munkát, kenyeret követelni.) Ez sem ment. S ekkor történt a fordulat: a »korrigálás« jegyében a magyar baloldal az Európai Parlamenthez fordult. Saját eszmetársai ott nem törpepártként, hanem meghatározó politikai erőként vannak jelen. Elég tehát – a magyar népakaratot semmibe venni – és ránk uszítani az európai baloldalt. Liberálisokat, szocialistákat, zöld anarchistákat. És akik mögöttük állnak. Ez működött! A magyar parlament hozott egy törvényt? Feljelentjük az Európai Parlamentnél: ott a magyar választási eredményekkel ellentétesek az arányok. Már meg is indítják az eljárást. Megsemmisítenek, fenyegetnek, zsarolnak. Nincs eszközünk a demagógiával szemben. A vádlók jól hallhatóan már rég meghozták az ítéletet is. A magyar parlamentarizmusnak ezzel vége. A baloldal hű a hagyományaihoz: 1919, 1949: akkor is ők tették tönkre a magyar parlamentáris demokráciát. Megteszik most is.

Hacsak! Hacsak nem tudjuk megvédeni magunkat. Hacsak nem leszünk elég eltökéltek és erősek, de legfőképpen okosak.  Olyan illúzióm nincs, hogy akár csak egyetlen mai liberális vagy szocialista frakcióban ülő képviselőt is meggyőzhetnének az érveink. Mégis érvelni kell százszor és ezerszer. Mert Európában is lesznek választások. Ezért fontos a közvélemény. Amelyet alaposan és módszeresen félrevezetnek. E tudatos médiaoffenzíva ellen erőink nyilván csekélyek. De mégis: minden cikkre felelni kell, minden hamis állításra helyreigazítási kérelmet kell benyújtani, minden hazugságot le kell leplezni. A magyar diplomácia feladata most ez. Megszolgálhatják azt a hatalmas erőfeszítést, amelyet a magyar nép tesz, hogy »méltó« körülmények közepette képviselhessék hazánkat. Alig látok rá példát.”